Bödő István – Czetz Balázs: „Ígéretekből nem lesz demokrácia!” Dokumentumok Fejér megye történetének tanulmányozásához 1945–1948 - Fejér megyei történeti évkönyv 29. (Székesfehérvár, 2009)

DOKUMENTUMOK - 1945. ÉVI DOKUMENTUMOK

például meg akarják akadályozni egy gyár megindítását, ez a szabotálás! A kisgazdapárt elvi állásponton van, és ezt fenntartja. Meg tudott volna egyezni a párt, azonban több tár­gyalás után kénytelen kijelenteni, hogy a rendelet világos, tessék végrehajtani. A rendelet szerint az egyes pártok képviseleti arányát a helyi nemzeti bizottságok állapítják meg, viszont a képviseletet maguk a pártok küldik ki. Megkapták az összes községek az utasí­tást arra, amikor a helyi nemzeti bizottságról beszélünk, a helyi nemzeti bizottság alatt a községi nemzeti bizottságot kell érteni. A legutóbbi alkalommal elnök úr szót sem adott! Mi azért védjük magunkat, hogy együttműködhessünk, de amikor a rendelet végrehajtá­sát kérjük, azt nem értik. A terrort félre kell tenni. [Az] alispán felteszi a kérdést: mi történik, ha a nemzeti bizottságba nincs megegyezés. Nagy Béla: visszatérve Ketskés úr kijelentéseire, meg kell jegyeznem azt, hogy a de­mokratikus kormány minden pártnak egyforma jogot biztosított, de ugyanakkor egyes pártok, éspedig a kisgazdapárt volt, az egyik járási titkár által rendezett gyűlésen, a kö­vetkező kijelentést használta: „Nincs szükségünk internacionáléra, amely megbontaná a magyar nép egységét. Két párt erőre kapott ugyan, de az elkövetkező időszak meg fogja mutatni, hogy kisebbek is lesznek.” Feltételezem, hogy a vármegyei nemzeti bizott­ság józan és megfontolt, és meg fogják érteni azt, hogy Ketskés úr nem józanul tette az előbbi megállapítását, a taglétszámra vonatkozólag bejelentem, hogy a Sárbogárdi járást járom, és itt sajnos sok esetben tapasztaltam, hogy házról házra járnak szervezkedni a kisgazdapárt emberei. Örömmel üdvözlöm, hogy együtt tudunk működni, azonban ez lehetetlenség akkor, amikor a kisgazdapárt szervezkedésében hiba van. Az az ember, aki be akar lépni, felkeresi a pártot, viszont a kisgazdapártnál megtörtént az, hogy az egyik községi jegyző bement egy házba és azt mondta: „Remélem, hogy most, hogy 8 hold föl­det kapott, belép a kisgazdapártba, ugyanilyen módon a feleség és a többi családtagok is.” Ilyen alapon indult meg a szervezkedés Cecén, Hercegfalván stb. stb. 19 jegyzőkönyvet fogunk bemutatni, mely szerint házról házra járva a következő kijelentéseket tették: „Vi­gyázzatok, emlékezzetek 1919-re!” Kijelentem, hogy a Szociáldemokrata Párt nagyobb arányszámon áll, mint a kisgazdapárt. Bizonyítani fogom tudni nemcsak a pártok veze­tőivel, hanem az emberekkel is. Miután a nemzeti kormány egyenlő jogot biztosított, ne mondják azt, hogy egy párt ezt csinált, vagy azt csinált. Bizonyítom, hogy 24 embert a Szociáldemokrata Párt kizárt, ugyanekkor ezek a személyek beléptek a kisgazdapártba, ahol örömmel üdvözölték őket. Alispán: engedjék meg, hogy a múlt ülésből induljak ki, amikor a kisgazdapárt 60 százalékos többségben kapta meg az arányszámát, amennyiben 23 volt a kisgazdáknak és egyenként 14-14 a többi pártoknak biztosított taglétszám. Ezt elfogadta volna a párt képviselője Vócsa Ferenc, azonban újra más, nagyobb követeléseket támasztottak. Tud­tommal már tizennegyedszer ült össze a nemzeti bizottság. így ebben a vármegyében dolgozni nem lehet. Felkérem a bizottság tagjait, jöjjenek be a hivatalba, ide, és meg­látják, hogy így nem lehet a munkát végezni. Nem tudom, miért nem tud megszületni a t[örvény]h[atósá]gi bizottság. Ennek meg kell alakulni. Az nem lehet, hogy 1-2 taglét­számon bukjék és múljék az egész. Márpedig a tény az, hogy ezt elsősorban a kisgaz­dapárt csinálja. Ez nem demokrácia! Én azt szeretném, ha a törvényhatósági bizottság megszületne, hogy rend legyen. De beszéd helyett tessék cselekedni! Hajtsuk végre, ami elő van írva, dolgoznunk és építenünk kell, de ebben a hivatalban dolgozni nem tudunk, mert tele vagyunk nehézségekkel, ha a törvényhatósági bizottság nem ül össze. Tessék odahatni, hogy ez létesüljön meg. Kérem a sürgős döntést, és azt is megállapítani, hogy ki a felelős? Elnök: miután a napirendtől nagyon eltérünk, senkinek nem adom meg a szót. Kérek egy konkrét javaslatot, le fogom szavaztatni a nemzeti bizottságot és lezárom a vitát. 85

Next

/
Oldalképek
Tartalom