Bödő István – Czetz Balázs: „Ígéretekből nem lesz demokrácia!” Dokumentumok Fejér megye történetének tanulmányozásához 1945–1948 - Fejér megyei történeti évkönyv 29. (Székesfehérvár, 2009)

DOKUMENTUMOK - 1945. ÉVI DOKUMENTUMOK

Egyébként fel volt tüntetve, hogy mi a tárgysorozat. Ketskés: a magam részéről kijelentem, hogy a rendeletet megértettem. Főügyész: technikailag keresztülvihetetlen. Kun Elemér: a legkonkrétebb formában a következő javaslatot teszem: a kisgazdapárt által hangoztatott fölényt akceptáljuk azzal, hogy minden járásban egy mandátummal többet adunk, tehát a következőkben állapítjuk meg az arányszámot: kisgazdapárt 20, Szociáldemokrata Párt, kommunista párt és Nemzeti Parasztpárt 15-15, Szabad Szak- szervezetek 13 és Polgári Demokrata Párt 2. Ezt a javaslatot terjesztem be, és azért tar­tózkodom a megoldástól, mert sokszor megtettem, de látom, hogy végrehajtani nem lehet. Kérem a kisgazdapártot, tegyen ő is javaslatot. Ketskés: minthogy a helyi nemzeti bizottságban a rendeletnek megfelelően a szám­arányokat nem állapították meg minden községben, maga a vármegyei nemzeti bizottság ebben a kérdésben nem is döntött. Vagy adjon olyan utasítást, amely félreérthetetlenül meghatározza, hogyan kell a rendeletet végrehajtani, vagy kérjen a kormánytól a rendelet végrehajtására utasítást. A számarány tekintetében javaslatot nem tesz. Elnök: újabb javaslatot kér. Elnök: szavaztat a javaslat felett, és felteszi a kérdést, elfogadják-e a Ketskés által tett javaslatot? Igen vagy nem? Vócsa Ferenc és Ketskés Elek bizottsági tagok elfogadták. Az elnök: a javaslat elutasítását határozatilag kimondja. Ezután felteszi a kérdést, hogy Kun Elemér bizottsági tag által a parasztpárt részéről előterjesztett javaslatot elfogadja-e bizottság vagy sem? Vócsa Ferenc a főispán azon eljárása ellen tiltakozik, mellyel instrukciókat adott [a] bizottsági tagoknak. [Az] elnök ismét kéri a bizottságot, hogy aki a parasztpárt javaslatát elfogadja, igennel szavazzon. Öten a parasztpárt javaslatának elfogadása mellett igennel szavaztak. A kisgazdapárt képviselői nem szavaztak. Kun Elemér: javaslatomat amikor megtettem, azt rótták fel, hogy túl keveset ajánlot­tam. A parasztpárt azon az állásponton van, hogy honorálja a kisgazdapárt fölényét. Akik a szavazástól tartózkodtak, tegyenek ellenjavaslatot. Elnök: miután megállapítja, hogy a nemzeti bizottság határozatképes számban van jelen, és kevesebb része szavazott a javaslat elfogadása ellen, mint amennyi tartózkodott a szavazástól, bejelenti, hogy nem tud határozatot hozni. Kéri a nemzeti bizottságot arra, hogy a lemondását szíveskedjenek elfogadni nemcsak az elnökségről, hanem a nemzeti bizottsági tagságról is. A bizottság a bejelentést tudomásul veszi. Főispán: előttem a megegyezés lebeg. Szerintem illojális a parasztpárt eljárása, mert amikor már 25 tagságot is ajánlott a nemzeti bizottság a kisgazdapártnak, meg kell tehát akadályozni, hogy most 20 tagságot ajánljon. Ha egyszer elfogadta a 25 tag kiküldését, nem szabad retrográd javaslatot tenni. Ez komolytalan! Nagy Ernő: tekintettel arra, hogy a törvényhatósági bizottság megalakulása hetek óta vajúdik, a békés megegyezés érdekében volna még egy javaslatom. Remélem, hogy ha méltányoljuk az előző kérését a kisgazdapártnak, el fogjuk tudni érni azt az eredményt, hogy minden nehézség nélkül ennek a határozatnak a visszacsinálása megakadályoztas- sék. Maga a kisgazdapárt a múltban ajánlott 25 tagságot elfogadta, a kommunista [párt], Szociáldemokrata [Párt] és a Nemzeti Parasztpárt pedig a 14-14 tagságot, végül a Szabad Szakszervezetek 11, a Polgári Demokrata Párt pedig a 2 tagságot. Tisztelettel kérem a nemzeti bizottságot, fogadjuk el ezt a javaslatot, és végérvényesen alakítsuk meg a tör­vényhatósági bizottságot. 86

Next

/
Oldalképek
Tartalom