Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)

Tizenkét forradalmi nap

A szovjet sírok gyűrűjében a többször áthelyezett Nepomuki Szent János-szobor ladva egyenesen az akkori Hősök terére (korábban és ma ismét Erzsébet tér) tartott. Hogy ez kinek az ötlete volt, nem tudni, de tény, hogy hamarosan az itt eltemetett szovjet katonák emlékművéhez érkeztek, ahol már a felvonulás idején megkezdődött a sírkert rongálása. A téren ugyanott eredetileg egy másik szobor állt: Nepomuki Szent Jánosé, ezt azért telepítették át a tér egy távolabbi részére, hogy a szovjetek obeliszkjének helyet biztosítsanak. (Ma a Szent János-szobor a kapucinus templom előtti lépcsősor felső pihenőjén áll.) Ez a puszta tény már eleve sértette a móriak önérzetét. De ezen túlmenően sem ok nélküli, hogy a rendszer jelképének tekintett vörös csillagos katonai emlékmű - és nem a közelében lévő tömegsír, amelyben jól megfértek az állítólag ide vegyesen temetett, a halálban egymással megbékélt német, magyar és szovjet katonák! - már azt megelőzően is a rendszerrel távolról sem szimpatizálók céltáblája volt. A „felszabadítók" 1945 márciusában Móron elkövetett rémtettei még igen élénken éltek a helyi lakosok emlékezetében. A német nevű lakosok a beözönlő vöröskatonák szemében maguk voltak a testet öltött nácizmus, s ekként is bántak velük: a 106. gárdahadosztály élen haladó harcosai, akik nem ejtettek foglyot, a megbecstelenített nők mellett a halotti anyakönyvi bejegyzések szerint mintegy száztíz polgári áldozatot hagytak maguk után, köztük asszonyokat, gyermekeket, csecsemőket. Gyakorlatilag kiirtották a Tábor utca férfilakosságát, de megölték az egyébként nácigyűlölő, ellenálló, s az e tényről „bumázskával", azaz orosz nyelvű igazolvánnyal is rendelkező Szécsen