Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)

Tizenkét forradalmi nap

TIZENKÉT FORRADALMI NAP „...azt állítják, hogy ez volt a döntő csata a vörös és a trikolór köztársaság között. [...] ez a csata semmit sem dönt el, csak a győztesek belső felbomlását. " (FRIEDRICH ENGELS) Csodálkozva kapták fel a fejüket a magyaralmásiak, amikor 1956. október 24-én, egy szerdai napon délelőtt 10 órakor - e szokatlan órán - megkondultak a katolikus templom harangjai. Tűzre, vagy valami egyéb veszedelemre, halálesetre gondoltak. Csak később derült ki, hogy egészen más oka van annak: az előző esti budapesti harcok során elesettekért szólt a harang. Hogy ki és miért rendelte el megszólaltatásukat, annak pontos oka sosem derült ki, de sokan ma is tudni vélik, hogy a közeli Moháról jött egy ismeretlentől a telefonfelhívás: kondítsák meg a gyász jeléül a harangokat. Nagy Imre tanácselnök nem tartózkodott ekkor a tanácsházán. A mohai községházáról érkezett állítólagos telefonhívást Keszi Ilona tanácsi alkalmazott fogadta. Éppen az irodában tartózkodott viszont Hoffman Gyula katolikus egyházközségi elöljáró, így őt kérte meg Pencz János tanácsi dolgozó, hogy intézkedjék, beszéljen Horváth Dezső plébánossal, akivel ő valamely ok folytán nem volt jó viszonyban. A már idősebb, tekintélyes Hoffmannal tartott a plébániára néhány fiatalember is: Dávid István, Orosz László, Németh Viktor. A hamarosan megérkező tanácselnök kérdésére Keszi Ilona elmondta a harangzúgás okát, állítása szerint ő, valami Kalmár vagy Kovács nevű illetővel beszélt, tőle kapta az utasítást, így volt-e, vagy csak később, a bíróságon vallották mindezt védekezésül, nem tudjuk, ám tény, hogy az egykori Móri járásban ez a rövid epizód volt a térség első forradalmi eseménye. A járási tanácsnál mindenesetre, ahol Nagy Imre információt kért az ügyben, nem tudtak ilyen intézkedésről. A harangozást abbahagyatta, majd Moha községet hívta fel, ahonnan csak annyit válaszoltak, ne kérdezősködjék, tegye, amit mondtak! A harangszó és a néprádiókból érkezett hírek nem maradtak hatás nélkül, a szövetkezeti italboltnál összegyülekezett férfiak, akik az alig elfont újbort iszogatták, izgatottan tárgyalták az eseményeket. Hiába záratta be a kocsmát az egyre növekvő feszültséget jól érzékelő tanácselnök, a „bandázást" megakadályozni már lehetetlen volt: a gazdák pincéiben folytatódott a politizálás, a hírek értékelése, a várható újabbak latolgatása. A dolog természetéből adódóan lábra kapott mindenféle rémhír is, amelyek aztán tovább fokozták az izgalmakat, és nyilván