Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)

Vae victis! Az intézményesített megtorlás

a naptól fogva egyre gyakrabban és hangosabban követelik a fegyverkiadást a kommunisták részére, folyik a nyílt feljelentés, rágalmazás, parttalanul árad a mocskolódás, amelynek se vége, se hossza. Klujber összefoglalójában elmondja a jelenlévők megnyugtatására, hogy „már kaptunk egy kommunista ügyészt a járás területére, és a bíró is az, úgyhogy nem fog előfordulni, hogy a gazembereket kiengedik; ha a bíróság mégsem tud ítél­kezni, van nekünk internálótáborunk is, oda majd elküldjük [ti. az ellenforradal­márokat]." A munkástanácsokból a pártszervek kiteszik azokat, akik nem oda valók. Türelemre inti a párttagokat: felelősségre fogják vonni a móri (s mint majd látjuk, a bodajki) papot és a kántort is. A szovjet beavatkozással kapcso­latban pedig „nem azt kell nézni, hogy milyen kár lett, mert hiszen volt az árvíz, földrengés, ami sokkal nagyobb kárt okozott". A munkásmilíciát „még ebben a hónapban fel akarjuk fegyverezni, mivel a héten már össze tudjuk állítani a névsort". Ezután jelentik be, hogy a korábbi elnökséget ki kell egészíteni 9 fősre (az ak­tíva egyhangúlag elfogadja a javaslatot), s így a „proletárdiktatúra" helyi hatal­masságai lesznek: Klujber László, Szabó Miklós, Tóth István, Kecskés János, Ulrich József, Dobos Sándor, Körmendi Kálmán, Mező Béla, Szekeres László. (A testület 30%-a valamilyen fegyveres testület tagja!) Bár a pártaktíván elhangzott, hogy nincs újabb ellenforradalmi veszély, az im­máron felbátorodott pártvezetés irányításával a fegyveres megtorlás soha nem lá­tott méreteket öltött a következő napokban. Hogy mit is kellett tulajdonképpen megtorolni, azt senki nem fogalmazta meg konkrétan, de mindenki érezte, sejtet­te. Azt, hogy akkor, októberben-novemberben féltek. Saját zsigeri félelmükért kellett bosszút állni, hiszen a félelem megalázó. Akik ezt a megaláztatást rájuk mérték, azoknak pusztulniuk kell. A lakosság hallgatott és rettegett. Nem ok nélkül. Ahogy közeledett március 15-e, a lefogottak száma úgy nőtt a tisztiőrs fogdájában. Hamarosan bekerült a gimnáziumigazgató, Kapuvári Károly is, még ha csak néhány napra is. Csúnyán megverték. Mező Béla állítólag erről nem tudott, hiszen Kapuvárit próbálta men­teni a párttagok rosszallása ellenére, s amikor az összevert volt kollégáját meglát­ta, összecsapta a kezét: „De Karcsikám, csak nem képzeled, hogy hagytam vol­na, ha tudok róla?" Többször is behozták, aztán elengedték Schiffer Jánost is. Volt olyan fiatal óvónő, akit azért tartottak bent a kapitányságon, mert a vőlegé­nye „ellenforradalmár" volt. Február 17-én a Pusztavámra kiszálló pufajkások őrizetbe vették Mosberger Jó­zsef második osztályos gimnazistát fegyverrejtegetés gyanújával. Az eset megle­hetős feltűnést keltett a faluban, annál is inkább, mert a fiút Jüllich Mátyásék es­küvőjén vették őrizetbe a násznép döbbenetére, s tették fel a már lefogottakkal zsúfolt „fakaruszra". Nem sokkal később a Fejér Megyei Hírlap egy „életképet" közölt az esetről, sőt, amint majd látni fogjuk, a későbbiekben három folytatás­ban szólt a diákokhoz, tanárokhoz, szülőkhöz a fenti eset kapcsán. Beszámolt az ügyben hozott bírósági ítéletről is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom