Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)

Vae victis! Az intézményesített megtorlás

mény aláírása ellenére is a pártelnökség figyelmébe került, amely eldöntötte: Mulaveczet (és Dreskát) le kell váltani, mihelyt „a párt befolyása már erős a munkástanácsba[n]". Ezzel körvonalazódni látszott a többi munkástanács szomorú sorsa is. A már említett, a bodajki „ellenforradalomról" szóló újságcikk „Eloszlott a sötét felhő a bodajki lakótelep felett..." hangzatos címmel jelent meg 1957. február 13-án. Hangvételét minden túlzás nélkül ócskának nevezhetjük. Az újságíró szerint a bodajki kommunistákat is - természetesen - november 4. mentette meg a biztos haláltól, amelyet már ki is mondtak rájuk a helyi ellenforradalmárok: Kukor Károly és Gyula, Farkas István (helyesen József !), Lénárt István, Nagy Sándor, akiknek a vezetője Varga Imre volt. „Valószínű, [hogy] új államot akartak az államban, mert rövid idő alatt megalakították a Kukor-kormányt." A beteges fantáziájú bértollnok szerint a kormányalakításra a postaládánál megtartott értekezleten hoztak határozatot... Elhatározták azt is, hogy fegyvert szereznek, leszámolnak a kommunistákkal, s ehhez a névsort is összeállították. (Mint azt láttuk a korábbiakban, a bodajki nemzetőrség, amelynek a felsoroltak is tagjai voltak, 14 darab fegyverrel rendelkezett. Egyetlen esetben sem használták azokat megtorlásra.) „Azt akarták, hogy a bányászok nyakára üljenek ismét a bányagrófok, a világos lakásokat pedig felváltsa újra a sötét odú." Az már fel se tűnt a Kukor Gyula katonakönyve