Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)
Vae victis! Az intézményesített megtorlás
„szerzőnek", hogy ellentmond önmagának, amikor azt állítja: „Hogy-hogy nem, fegyvert nem kaptak, így tudták elkerülni a lakótelepen a vérengzést. Szabó István, Bodó László, Bodó Nándor, Körmendi Kálmán, Csecsei Károly elvtársakra, akik a fenyegetőzés és a sötét felhő láttán is kommunistának vallották magukat, már kimondták a halálos ítéletet. November 4. mentette őket meg a haláltól." A nem mindennapi képzavarokkal megtűzdelt iromány önmagát (is) minősíti. Az uszítás természetesen nem maradt hatástalan, a nevesített „ellenforradalmárok" mindegyike a pufajkások látókörébe került, s azok nem is feledkeztek meg róluk. (Ugyanebben a számban kérik a karhatalom tagjai, hogy jelvényükként viselhessék a vörös csillagot.) A „Jegyzetek a gánti munkástanácsról" című, Orsovai Tibor jegyezte „elemzés" a hírlap március 8-i számában jelent meg, számtalan egyoldalú, esetenként a valóság szöges ellentétét tényként bemutató megállapítással. A cikk, bár a pártpropaganda céljainak megfelelően a munkástanács lejáratását, behódoltatását kívánta szolgálni, éppen ellenkező hatást ért el. Olyannyira melléfogott, hogy az eset kivizsgálását Gyenge Károlynak kellett magára vállalnia. Orsovai a számonkérés alkalmával gánti adatszolgáltatóira hivatkozott, Cseterki Lajos megyei első titkár azonban védekezését nem fogadta el: joggal várható el, mondta, hogy a cikkekért mindenki maga is felelősséget vállaljon, s ellenőrizze azok állításait. A megrendelt újságcikkek tehát esetenként nem kevés bosszúságot okoztak a pártnak. A „Kincsesi esték" című cikk, amely a kincsesbányai „ellenforradalmárok" racionalizálásáról is szólt, a Népszabadságban, a párt központi lapjában jelent meg. írója Kesztyűs István volt, aki nem sok köszönetet kapott írásáért. Hankó János a kincsesbányai üzem pártgyűlésén, március 27-én elmondta: „Ez a cikk tetszetős, sok a valóság is [benne]. A cikkben azonban volt egy csomó zavaros [dolog]. Kesztyűs elvtárs fegyelmezetlen volt, nem őrizte ellen az adatok helyességét."[sic!] Hankó szerint a rendőrségnek kell kivizsgálnia, kik az ellenforradalmárok, „addig is helyes az, hogy a legjobban hőzölgőket [!] a párt, a szakszervezet, a munkástanács és az igazgató elvtárs ezeket racionalizálja a rendőrségi vizsgálat előtt". A munkástanácsok - ahogyan azt Kádár János megfogalmazta - a párt ölébe hullottak annak ellenére, hogy korábban minden, a demokratikus államokban megszokott, törvényes, de a proletárdiktatúrákban elfogadhatatlan módot megragadtak a munkás-önigazgatás megtartására. Az 1957-es esztendő első heteiben ugyan még maga a legfelsőbb hatalom is bizonytalankodott ez ügyben, de hamarosan kikristályosodott a megoldás. Folyamatosan távolították el azokat a személyeket a munkástanácsokból, akik szerintük kompromittálódtak októberben, novemberben. A legfontosabb érv ellenük a november-december havi sztrájkokban való részvétel illetve annak bármely módon való támogatása volt. Mint mondták, a sztrájkjog „a kapitalizmus ellen fegyver. A proletárhatalommal szemben bűn. A proletariátus saját maga ellen lépne fel.[...] A párt vezetése nélkül a munkáshatalom elképzelhetetlen."
