Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)
Tizenkét forradalmi nap
A nemzetőrség első intézkedéseinek egyike volt, hogy a község területén fellelhető vadászfegyvereket megkísérelték begyűjteni. (Ugyanígy jártak el a környező falvak nemzeti bizottságai illetve nemzetőrségei is.) Vincze Kálmán utasítására történt ez meg, akinek az volt a véleménye - helyesen -, hogy a meglehetősen nagy létszámú nemzetőrség csak felfegyverezve képes ellátni feladatát. Szándékaik szerint úgy az illegális, mint az engedéllyel tartott lőfegyvereket begyűjtötték volna, de nem értek el komoly eredményt. Ugyanakkor volt az eljárás mögött olyan szándék is, hogy a lakosság birtokában lévő fegyverekkel való mindennemű visszaélésnek is elejét veszik. Mivel a rendőrség az előzőleg kiosztott néhány marokfegyveren kívül saját tartalék fegyverekkel nem rendelkezett, a vadászpuskák ideiglenes bevonása, vagy adott esetben az elkobzása logikus intézkedés volt. (Az 1957-es rendőrségi nyilvántartás szerint akkor a járásban engedéllyel tartottak birtokban 74 sörétes vadászpuskát, 4 golyós fegyvert és 30 önvédelmi pisztolyt. Nagy valószínűséggel ez a szám hasonló volt 1956-ban is.) A rendőrkapitányság nyilvántartásában szereplő, fegyvertartási engedéllyel rendelkező személyekhez kiküldött nemzetőrök tehát közhatalmi funkciót betöltve jártak el. Lendvai Konrád és Kovács Gyula nemzetőrök egy címlistát kaptak Vinczétől (ezt Fenyvesi László rendőr főhadnagy vette elő a páncélszekrényből), csatolva hozzá egy-egy kitöltetlen nyilatkozatot arra az esetre, ha a megkérdezett személynek mégsem lenne fegyvere, majd felkeresték a fegyvertulajdonosokat. Ugyanakkor megjegyezzük, hogy nem véletlen, hogy a legálisan vadászpuskával rendelkezők kivétel nélkül párttagok voltak, hiszen a fegyver és a fegyvertartási engedély birtoklása az adott korban kizárólag politikai megbízhatóság kérdése volt; ha úgy tetszik, akkoriban, épp úgy, mint a korábbi társadalmi rendszerben, „úri passziónak" számított. (A tervezett fegyverbegyűjtés puszta ténye a megtorlás idején különös hangsúlyt kapott, mivel azt a látszatot keltette a nemzetőrség fenti intézkedése, mintha az akció kifejezetten a kommunisták elleni eljárás, horribile dictu, a fehérterror megnyilvánulása lett volna. Mindennek a bővebb vizsgálatára még visszatérünk.) Egy-egy járőr a kapott lista alapján két vagy három alkalommal is felkereste Kass Dániel lakását (Román Antal, Szabadi Ferenc; illetve Lendvai és Kovács), de mivel őt nem találták otthon, feleségével üzenték meg neki, hogy amennyiben fegyvere van, azt a már ismert okból adja le. Ugyanígy elmentek Horváth Józsefhez, Szailer Ferenchez, Pirók Emilhez, Schlichthuber Jánoshoz is, de fegyvert sehonnan sem hoztak el. 119 Parancsuk volt arra, hogy házkutatást nem tarthatnak. (Erre nem is került sor, annak ellenére sem, hogy Köves István rendőrségi vallomása szerint a listán olyan párttagok neve is szerepelt, akikről tudni lehetett, hogy 119 Szailer Ferenc visszaemlékezése szerint hozzájuk november 3-án este fél nyolckor érkeztek meg a „csendőrök", Lendvai Konrád és Kovács József [helyesen: Gyula], Szailer azok megérkezése előtt, az utolsó pillanatban hátraszaladt az öccséhez, aki bezárta a speizba. A „csendőrök" őt keresték „és a családtól fegyvert követeltek. Mivel nem volt, így eltávoztak azzal, hogyha hazajövök, mondja meg a feleségem, hogy reggel 8-ra menjek be hozzájuk, mert ha nem leszek bent, annak szomorú következményei lesznek. [...] jött hozzám a kerteken keresztül Sugár [Schlichthuber] elvtárs. Ő is a feleségén keresztül ezt az utasítást kapta." Szailer. 98-99.