Erdős Ferenc: Fejér vármegye alispánjainak éves jelentései 1872-1890 - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 24. (Székesfehérvár, 1998)
Alispáni jelentés az 1884. évről
tak. A községi bírák jobbára mindenütt a községi értelmesebb kisgazdák soraiból választattak, kik ezen terhes és fontos állást a közügy iránti szolgálatkészségből fogadván el, valószínűvé teszik, hogy hivatásukat a várakozásnak megfelelőleg fogják teljesíteni. Ügyforgalom a központi hatóságnál úgy, mint a járási hivatalokban évről évre emelkedik, ezen tapasztalást tanúsítja a múlt év eredménye is; s minthogy az egyes hivatalok személyzete nem változik, a teendők azonban folytonosan szaporodnak, következik, hogy a tisztviselők csak kétszeres erőfeszítéssel képesek teendőik pontos elvégzésére. A múlt év folyamán a központi megyei hatósághoz beérkezett 14.305 ügy, melyhez hozzáadva a közgyűlés, a közigazgatási bizottság, a különféle választmányok s az alispán által elnökileg végzett ügyek forgalmát, az egész évi forgalom megüti a 17.000-es számot, melyből elintézetlen maradt 245 ügy, mi jelentékenynek nem mondható. Pénztárvizsgálat az alispán által a tisztiügyész és főszámvevő közreműködése mellett rögtönözve tartatott minden hóban, a pénzkészlet minden alkalommal hiánytalannak, a naplók pedig szabályszerűleg vezetetteknek találtattak; mely tapasztalat a pénztárnok példaszerű pontosságáról tesz bizonyságot. Hasonló dicséretes buzgalmat kell feljegyeznem a számvevő hivatalról is, melynek teendője a viszonyok változtával folytonosan szaporodik. A községek számadásai elég gyorsan és szigorral vizsgáltatnak át. Az év végén 74 számadás maradt elintézetlen, ennek oka abban rejlik, hogy ezen számadások legnagyobb része csak az év vége felé adattak be a községek által. A községi költségvetések szerint 96 községnek az évi szükségleteik fedezésére összesen 194.120 Ft pótadó kivetése engedélyeztetett. Csupán három község van oly szerencsés helyzetben, hogy kiadásait saját jövedelméből - pótadó kivetése nélkül - fedezheti. Tüzeset a múlt év folyamán a megyei hatósághoz bejelentve lett 84; a történt becslések szerint az összes kár 159.357 Ft-ra rúgott. Biztosítva volt 38 eset. Miután tapasztalás szerint a tűzesetek leginkább vigyázatlanságból erednek, és az oltás körüli készületlenség az oka annak, hogy a tűz nagyobb terjedelmet nyer, elérkezettnek láttam az időt, hogy a tűzrendőrség az egész megye területén szabályoztassék. Miért is a mai tárgysorozat... száma alatt felvett tűzrendőri szabályrendeletre már e helyben is a tekintetes közönség becses figyelmét kikérni bátorkodom. Szegényügy a községek által, az adott viszonyokhoz képest kielégítőleg láttatik el. Szegénypénztár van 89 községben, azokban kezeltetik összesen 50.795 Ft. A számadások a megyei számvevőség által pontosan átvizsgáltatnak. Ügyforgalom a járásokban: