Fejér Megyei Történeti Évkönyv 22. (Székesfehérvár, 1991)

Farkas Gábor: Perkáta (Kisperkáta)

uradalmi tiszteket is — figyelmeztessék azokra a kiváltságokra, melyek a görögkeleti lakosságot megilletik. 1776-ban Perkátán mindössze 22 személy volt görögkeleti, a katolikusok száma pedig 1264 volt. Tíz év múltán 1875 hívője volt a katolikus egyháznak, amelybe beleszámították a puszták és a filiák lakosságát is. Perkátán a templomon kívül volt még a Szent Rókus kápolna. A külterületeken kevés lakos volt: (a téglavetőnél 20, a malomban 15, a juhászháznál 18, a két vendégfogadóban 22 fő.) Filia volt Kisperkáta és Daja is.

7 Kisperkátán a lakosság 72 főt tett ki. Nagyperkátán a teljes lakosság 1978 fő. 1785-ben a lakosság 260 házban élt, a családok száma 427 volt. A József kori katonai felvétel a kastélyról azt állítja, hogy újonnan épített, és néhány kőházon kívül a faluban található házakat jelentéktelen építményeknek tartja. A falu határában két tavat jelölt meg, az utakról azt állította, hogy Földvárról—Velencén át Lovasberénybe vezetnek, és esős időjárás esetén mocsarasak. A falu katolikus iskolájáról első adatunk 1770-ből való. Ekkor Kozorovics György a tanító, akinek 60 tanítványa van. 1733. évi adat szerint a lakosság horvát nyelvű. Nyilvánvaló, hogy az iskolai tanítás is főleg hoivát nyelven folyt. 1733-ban a tanító 2 szobás lakásban lakott, de az egyik szobát tanteremnek használták. Ebben az évben 74 tanulót tartottak nyilván, akiket azonban már magyar, német és horvát nyelven tanítottak. A napóleoni háborúk idején Perkátáról többen is katonáskodtak, köztük olyanok, akik már 20—27 éve vagy még ennél is többet szolgáltak. A katonáskodó férfiak családjai gyakran folyamodtak a megyéhez; eszközöljék ki hozzátartozójuk elbocsátását a hadseregből. 1805-ben Zimmcrmann Istvánt a helység bírája útján kérték elbocsátani, mivel apja 79 esztendős volt, és másfél jobbágytelken gazdálkodott. Ezt a földmennyiséget, (54 holdat) az idős ember már nem tudta megművelni, és úgy tűnt, hogy maga és az unokák elszegényednek. Megjegyezzük még, hogy Zimmermann István 26 éve katona, így jogosnak tartják, hogy leszereljen. Marosi Istvánt is 1805-ben kereste felesége, Gubitza Anna, de a főhadparancsnokság tájékoztatása szerint ilyen nevű katona nem szolgált a hadseregben\ Barits Fülöp ugyancsak régóta, 27 éve szolgált a katonaságnál. Apja, Barits Mátyás Perkátán egy egész jobbágytelket művelt, de 75 éves lévén, s a gazdaságban már alig tudott tevékenykedni. Az elbocsátás iránti kérelmet a megyei nemesi közgyűlés pártolólag terjesztette fel a helytartótanácshoz. Fejér István viszont vagyontalan lakos Perkátán, akinek hazabocsátását a helység elöljárósága kérte. A szolgabíró megvizsgálta a kérelmet. Azt jelentette a közgyűlésnek, hogy Fejér Istvánnak szülei nem élnek, földje, háza nincs, rokonai azonban hajlandók segíteni abban, hogy más katonát állítsanak helyette és megtérítik a katonaruha árát is. A megyei közgyűlés a kérést nem támogatta, mert gazdasági szempontból a katona elbocsátását nem találta indokoltnak. A lakosságnak, különösen a telkes gazdáknak, kincstári szolgáltatásokat is kellett végezniök: 1810. január 17—20. között perkátaiakat rendeltek lisztszállításra, s eközben három gazdának pusztult el lova a Tétény—Dunapentele közötti úton, az út síkossága vagy a lovak meg-