Fejér Megyei Történeti Évkönyv 22. (Székesfehérvár, 1991)

Farkas Gábor: Perkáta (Kisperkáta)

pítsenek, de azt megtiltották, hogy a szőlőkben kukoricát, dinnyét vagy tököt termeljenek. A perkátai majorságban lehetett egy kúria, ahol az uraság emberei vagy átutazók megszálltak. 1733-ban két győri követ szállt meg a majorságban. A falu bírójának cirill betűs pecsétje volt: Jovan Sabadus Perkát 1712 felírással. A perkátai jobbágyok nem tartották be a módosított úrbéri szerződést, mivel azt is terhesnek érezték. így 1741-ben a jezsuiták ismét szerkesztenek egyet, ami alig különbözött az 1714. évitől. A következő úrbérrendezés 1766-ban volt, ami a rác falut teljesen felbolygatta. A falunak templomot a győri jezsuita rendház 1723-ban épített. Kórusát fából szerkesztették, melyet négy tartóoszlopra szereltek fel. Orgonája is volt. Az oltáron Szent László és Szent István szobrait helyezték el. Az oltár felett a szentháromságot ábrázoló képet helyezték még el. A templomhajóban jobbról Assisi Szent Ferenc oltára volt, felette Szent Benedek ábrázolásával festmény, Szent Antal és Szent Bernát szobraival. Balról Nepomuki Szent János oltára a szentet ábrázoló festménnyel, Szent József és Xavéri Szent Ferenc szobrával. A templomban volt még egy Mária szobor, melyet körmenet alkalmával hordoznak. A templomnak tornya 1748-ban még nincs, plébániáját a földvári ferencesek adminisztrálták. Az egyházi jövedelem Perkátáról évi 244 Ft volt. Tanítóját Szabó Györgynek hívták. Perkáta magyar és rác lakosságú falu, de kevés német család is volt. A lakosságból 205 család katolikus, de 8 család pravoszláv, akiket az adonyi pópa pásztorait. 1752-ben a földvári bosnyák barát eltávozott a plébániáról és helyébe Biscsán Miklós érkezett plébánosnak a pécsi egyházmegyéből.'' Az uradalomban Horváth Ádám ispán irányítása alatt folyt a gazdálkodás. Horváth a perkátai föld jó termőadottságait ismerte, így igyekezett abból a lehető legtöbbet kihozni. A győri rendház is időnkint végzett látogatást Perkátán, amikor ellenőrizték a majorságot, a hozzátartozó földekkel együtt. Az ellenőrzést végző jezsuita prokurátor tisztségben volt. Egy 1756. augusztus l-jén kelt levélből tudjuk, hogy a jezsuita július hónap második felében járt Perkátán. Egy ispáni levél beszámol arról, hogy a prokurátor ekkor 500 forintot vett ki az uradalmi pénztárból és azt magával vitte. Az ispán még 50 forintot is át akart neki adni, de azt nem fogadta el, mivel azok porosz krajcárok voltak. A „burkus krajcároknak" nevezett pénzt hatóságilag eltiltották, azt elfogadni nem lett volna szabad. Az ispán azzal érvelt, hogy a ..burkus krajcárok" még letiltás előtt kerültek a pénztárba, s ha ezt a földesúr tőle nem veszi át, akkor ez személyes kára lesz. Köztudomású, hogy ebben az időben 50 forint körüli árért lehetett venni egy fejős tehenet vagy igáslovat. 1756. szeptember 6-án újra jelezte az ispán a porosz pénzzel kapcsolatos aggodalmát. Amikor erre nem érkezett válasz, az ispán 212 forinttal együtt felküldte Győrbe. 1757-ben egy vármegyei közgyűlési határozatból értesülünk arról, hogy az 1752—1753. évben vert. hollandiai aranyokra nézve is kimondták az érvénytelenséget, tehát azokat sem lehetett fizetési eszközül elfogadni. A perkátai majorból gyakran, szinte havonta küldtek élelmiszert Győrbe, több esetben pedig 30—50 birkát is felhajtottak a rendház