Fejér Megyei Történeti Évkönyv 22. (Székesfehérvár, 1991)

Farkas Gábor: Nagykarácsony

A század végén már a szántóföldi termelés vált uralkodóvá a kerületben is. Egyre több televénydús, fekete homoktalajt fogtak művelés alá a század közepétől kezdve. E művelési ág számára igen sok előnyt biztosítottak a jó fekvésű szántóföldek. Részben sík, részben szelíden hullámzó fekvésű földek művelése könnyű volt, és korántsem jelentett annyi erőfeszítést, mint az uradalom egyes kerületeiben fekvő szántóterületek. Általános vélemény volt az uradalomban, hogy a nagykaráesonyszállási földek nemcsak kitűnő termőerejűek, hanem könnyen művelhetők, viszonylag kevesebb munkaerőt igényelnek, mint hasonló nagyságú szántóföldek. A termőréteg mélysége 40—50 cm között váltakozik, kedvezőek a nedvességi viszonyok is. A szántóföldi művelést az uradalmakban szokásossá vált vetésfordákban (nyomás) végezték. Az egyes számú váltóforda Ö00 kat. holdból állott, amelyet 10 részre osztottak (60—60 holdas táblákra). Ezekben a 60 holdas táblákban árpát, tengerit, rozsot, zabosbükkönyt, repcét termeltek, de két táblában, tehát 120 holdon búzát vetettek, és ugyancsak két táblát ugarföldnek hagytak meg. A második vetésforda ugyancsak 600 holdból állott. Itt már két táblában kapásnövényt, 1.80 holdon pedig takarmányt is termeltek, és évente csak egy táblát hagytak meg ugarnak. A hármas vetésforda 375 hold volt. Az egyes nyomások 93—93 holdból állottak, ahol búzát, zabot és árpát termesztettek, míg a negyedik nyomást ugaron hagyták. Ennek a vetésfordának negyedik nyomása a 150 kat. hold volt, amelyet 1875 utáni években alakítottak ki legelőből. Ennek a nyomásnak a felszíne is elég egyenetlen, mivel ez is kun táborhely volt. A talajt szabályellenes kiemelkedések, mély repedések törik meg. Az uradalom a talaj egyenetlenségeit meg akarta szüntetni, ezért több éven át végeztetett ott talajmunkákat, de azt nem sikerült neki egyenletessé tenni. Már a múlt század végén abban bízott az uradalom vezetősége, hogy az eke járása néhány évtized alatt majd megszünteti a talaj egyenetlenségeket. Egyébként ez a nyomás még a századforduló körüli években is tartotta az őserőt. A feltört gyepet javítani alig kellett, de nagy hátránya volt az, hogy gyorsan gazosodott, és a buja tenyészetű föld elég sok munkaerőt emésztett fel. Az uradalom a nyomás mélyebb fekvésű részeit csatornázta, és legszívesebben zöldtakarmányt és répát vetett oda. Az említett vetésfordákon kívül volt még a kerületben egy 75 holdas takarmányos kert is, amelyet öt egyenlő nagyságú részre osztottak. Ezekben évente váltogatva különböző zöldtakarmány-féléket vetettek. A nagykarácsonyszállási kerületben az állattenyésztésre nem helyeztek különösebben nagyobb súlyt. Kivételt képezett azonban a juhtenyésztés. 1884—1885 telén Nagykarácsonyszálláson 3500, Kiskarácsonyszálláson pedig 2000 darab birkát teleltettek. Ugyanebben az évben hízómarha 24, sertés 300, a gulyamarha pedig 60 db két-hároméves tinókból állott. Ugyancsak téli tartásra Előszállásról a növendékállatokat Karácsonyszállásra hajtották. A kerületben alkalmazott igaerőt az uradalmi gulyából vagy ménesből szerezték be. A vontatást zömében ökrösfogatok végezték. (82 darab ökör kettős, négyes, hatos fogatokba osztva), míg a lovak közül tizennégyet alkalmaztak vontatásra, amelyek közül kettő a kerületi tiszt számára