Fejér Megyei Történeti Évkönyv 22. (Székesfehérvár, 1991)
Farkas Gábor: Nagykarácsony
100 forint és 10 dénár volt, illetve az ötös kamattal együtt ez az összeg 105 forintra változott. A fegyverváltsági adó 30 forinttal meghaladta az előszállásit, ami egymaga is jelzi, hogy Karácsonyszállás gazdagabb falu volt, A falu tervezett betelepítése nem történt meg. Karácsonyszállást — éppúgy, mint az Előszálláshoz tartozó többi birtokot — bérletbe adta a cisztercita rend. (1700 után ugyanis az előszállási birtokok ügyében a henrichaui [Sziléziában] cisztercita apátság rendelkezett, mert a zirci apát az uradalmat eladta. Az uradalom 1814-ig volt a henrichaui apátság tulajdonában.) Első bérlők között találjuk Fördős Istvánt, aki majorját Karácsonyszállás határában építette fel. A FÖrdős-major helyén korábban egy rác paraszt földből készített kunyhói és gazdasági épületei voltak. A rác paraszt állítólag Sismándon lakott. Bérleti szerződés rögzítette a ciszterci rend és Fördős István közötti viszonyt. Ebben olvasható, hogy a Fördősmajor 8 év múltán uradalmi tulajdonba kerül. Amikor a ciszterci rendi perjel, Niklas Antal Magyarországra látogatott (1723 őszén), rövid időre uradalmát is megtekintette. Ekkor még semmiféle lakóépület nem állt az uradalomban. így történt, hogy Niklas Antalt a Fördős-major lakóházában szállásolták el. A falu bérlői a 18. század első évtizedeiben alig ismerték fel a szomszéd községeket elválasztó határköveket és tilalomfákat. Elmosódtak vagy eltömődtek Venyim, Hantos, Karácsony szállás, Perkáta közötti határárkok, az egykori kitaposott csapások, marhajárások. A kiterjedt füves pusztákon gyakran idegen ménesek, marhacsordák fordultak meg. Egy későbbi visszaemlékezés szerint „leginkább a kuruc világ és a régebbi pestis után a legeltetés nem tilalmaztatott... még Sármellékről is eljárt ide a gulya." Fördősre úgy emlékeztek a falusiak, mint akinek ménese a település határától a Dunáig is eljárt. Egy határper alkalmával perkátai rác telepesek emlékeztek vissza a török uralom utolsó évtizedére, amikor ugyancsak nem sikerült a falusiaknak az egyes községekhez tartozó határrészeket megkülönböztetni. Jován Militics vallotta, hogy gyerek korában „juhokat őrizvén, egy lovas török hozzája ment, korbácsával megveregette, azt mondván neki, el ne felejtsed meddig vagyon Venyim és Hantos között lévő határ ... a perkátai erdőre járó fahordó útig, mely az alszélyrül karácsonyszállási, nyári napkeletrül venyimi, fölszélyrül pedig kishaniosi pusztákat különbözteti". 1701-ben a karácsonyszállásiak tanúvallomásokkal igyekeztek bebizonyítani, hogy Sismánd nevű major, puszta vagy falu sohasem volt, s ez a határrész mindig Karácsonyszálláshoz tartozott. A megkérdezett tanúk emberemlékezete óta tudtak bizonyítani, és azt vallották, hogy a sismándi részen mindig is a karácsonyszállásiak szántottak, vetettek, kaszáltak és erről a határrészről éppúgy, mint Karácsonyszállás más határrészéről a tarkabarátok adminisztrátorának árendáltak. Elmondották, hogy a karácsonyszállási lakosoké volt a sismándi részen a terület az első árokig. Itt göböl- és marhacsordák jártak. Másrészén pedig kaszáltak, egyrészét felszántották. Ezt baglapénzben bírták, és dézsmát is fizettek utána. A bérlők szárnyékokat, kutakat, itatás céljaira tavakat létesítettek. Később, amikor Szekeres István bérelte a sismándi határt a hantosi második árokig, a karácsony szállásiakat birtoklásukban nem háborgatta.
