Fejér Megyei Történeti Évkönyv 22. (Székesfehérvár, 1991)

Dani Lukács: Mezőkomárom

A megyehatáron fekvő település népessége évtizedeken át stagnált.

,r) Egy évszázadnyi idő (1785—1983) alatt — az átmeneti, másfélszerest is elérő felfutás ellenére — lényegében az 1785-ös szintre állt vissza. Ekkor ugyanis népessége 1150 volt, míg 1988-ban 1170 fő. Századunk első évtizedében mind az élveszületések, mind a halálozások évi átlaga a 20 és 30 ezrelék közötti: az előbbi a 30-hoz, az utóbbi a 20-hoz közelebb állóan, addig a második — háborús — évtizedben a húsz ezrelékhez közelítő élveszületések és a halálozás évi átlaga között még két ezreléknyi különbség sincsen, a születések javára. Századunk harmadik évtizede lehangoló képet nyújt. 10 ezrelék alá esik mind a születési, mind a halálozási arányszám, és csak 1 ezrelék a különbség a kettő között, a születések javára. A házasságkötések ugyanekkor az egy emberöltővel korábbinak tizedét sem érik el. A következő évtizedben (1931—1940) a házasságkötések az előző évtizedhez képest meghétszereződnek. a halálozási arány másfélszeresre nő. És most a legnagyobb a szaporodás mértéke: az élveszületések 21,5 ezrelékére 12,7 ezrelékes az elhalálozás. E folyamat magyarázatául a helyiek által a „nagybirtok szorításának" nevezett körülmény szociális következményei, tényként az első világháború emberpusztításai és lehetséges okként a dunántúli református családokban tért hódító „egyke" vehetők gyanúba. (A kérdés egészségügyi, higiéniás vonatkozásai ismeretlenek.) A lakhatás föltételei ugyan 1869 és 1949 között javultak: míg a népesség száma ez időszakban 30,7%-kal nőtt, addig a lakásszám 55,2%kal emelkedett.

80 (Föltételezhetően a századforduló cselédtörvényeinek, az első világháborút követő házhely juttatások, az 1945-ös földreform hatására is.) Ez utóbbiakkal összefüggésben pl. 1920 és 1930 között megnőtt a vályogból és sárból épített házak aránya (75,5%-ról 91,2%-ra), míg a náddal, illetve zsúppal fedetteké csökkent (44%-ról 29%-ra). A házak többségére jellemző adatok amellett szólnak, hogy a falak felhúzásában a helyben található (olcsó és könnyen megmunkálható) anyag részesült előnyben, míg fedőanyag tekintetében (tűzvédelmi és tárolási szempontból) a drágább megoldás hódított tért. 1930-ban a község 388 házából csak a 19 kőből és téglából épült és további 14 bírt szilárd anyagú alapozással. Nagy a valószínűsége, hogy ezekhez hasonló arányú a burkolt padozatú lakásoké is. A két háború közötti időszakban a bel- és külterületi lakosság arányának (1920: 24,8, 1930: 24,9%-os külterülettel) változatlansága mellett, a külterületi népesség koncentrálódása ment végbe.

81 Ennek középpontjában Pusztaszentmihályfa állt, amelynek lélekszáma egy évtized alatt több, mint 10%-os emelkedést mutatott, és 1930-ban elérte a 200 főt. A másik csomóponttá Kenyérmező-puszta vált. Itt a lakosság növekedése az 1920. évinek (56 fő) több, mint kétszerese (1930: 131 fő). Ugyanekkor Tisztavíz lélekszáma csaknem felére (67-ről 35-re) csökkent, az egyéb külterületi lakott helyeké pedig egyharmadára (75-ről 25-re) esett vissza. A népesség területi átrendeződésében a földreform során végrehajtott házhely juttatásoknak (pl. Kenyérmező-puszta esetében) és — egyéb koncentrálódással járó előnyök mellett — az iskoláztatásnak volt szerepe. (Pl. Pusztaszentmihályfa esetében, ahol 1930-ban 30 iskolaköteles korú található.)