Fejér Megyei Történeti Évkönyv 21. (Székesfehérvár, 1990)
Lencsés Ferenc: Martonvásár
házasságunkból" (így minősítette a feleség házasságuk korai szakaszát) n égy gyermek született: 1860-ban Gábor, 1862-ben Margit (születése után három hétre meghalt), 1864-ben Gizella és 1868-ban Mary. A feleség válókeresetében leírja: Brunszvik Géza követelte, hogy családja kövesse Nizzába. Felesége még időben közölte férjével: az orvosok egyhangúlag károsnak tartották a nizzai tartózkodást, „sőt a bajt határozottan előmozdító hatással bírt." 1878 nyarán Gábor és 1879-ben Mary „rövid betegeskedés után áldozatai lettek a velük született, szerveztükben rejlő bajoknak." A három gyermek halála után a házastársak között elkeseredett, kegyetlen harc kezdődött Gizelláért. Idézzük a feleség sorait: „előzetes megkérdezésem nélkül titkon elragadta közelemből leányomat és 8 nappal Mary leányunk elhalálozása előtt Bécsbe vitte, hol a Sacre coeur kisasszonyok zárdájában helyezvén el őt, kiadta a zárda fejedelem nőnek azon szigorú parancsot, hogy leányommal egyedül beszélni ne engedjen. Leányom az időtől fogva, tehát majd két éve már, a szünidőket leszámítva, folyton a zárda zárt falai közt őriztetik és nekem, az anyának meg van tiltva, hogy egyetlen gyermekemmel egy őszinte szót szólhassak. Mióta a zárdába helyezték el gyermekemet folytonos küzdésbe kerül, hogy láthassam azt s hasonló küzdelmet kellett ki állnom a múlt 1880-ik év nyarán Martonvásáron is, hol a szünidők alatt Gizella leányom tartózkodott. ... az 1879 '80-iki telet . . . Bécsben töltöttem, hol férjemtől külön válva laktam és hova azért költözködtem, hogy leányomat a zárdában meglátogathassam és még csak a múlt 1880-ik év Martonvásáron töltött nyarán rajta elkövetett sérelmeket sorolom fel . . . ... A Gróf azon biztosítása folytán ugyanis, hogy Martonvásáron elélhetek és szünidő alatt odajött gyermekemmel együtt lehetek, elmentem a múlt év nyarán Martonvásárra . . . Már azon körülmény, hogy mily lakosztályt jelöl ki a gróf számomra mutatja, hogy csak azért hitt még egyszer házához, hogy egyszer mindenkorra elriasszon engem közeléből ... a kastély azon szárnya, hol szegény elhunyt gyermekeink éltek, de mely lakosztály azok elhunyta óta teljesen elhagyatott. Ezen mindenki által került szobákat jelölte ki a gróf részemre és midőn kijelentettem előtte, hogy ott magamra hagyva és a családtól ekként elkülönítve nem leszek képes élni és hogy leányom közelében akarván lenni a kastély másik szárnyában kívánok lenni, ott hol leányom szobái vannak, ezen kérelmet azzal tagadta meg, hogy a kastély azon részét nővére foglalta el és hogy ott számomra nincsen hely . . . nem tudván legyőzni a kihalt lakosztály ijesztő benyomását, magam toltam az ágyamat a leányom szobája melletti . . . szobába . . . néhány nappal ezután távollétem alatt a szobába vezető ajtó zárja a lakatos által férjem parancsára elreteszeltetett és hogy saját házamból e szerint kizárattam. . . . Való, hogy dr. Eisner Samu urat, az uradalomnak 40 éven át orvosát, mert nekem tanácsokkal mert szolgálni, a szolgálatból minden nyugdíj nélkül elbocsátotta.
