Fejér Megyei Történeti Évkönyv 21. (Székesfehérvár, 1990)

Farkas Gábor: Sárkeresztúr

mellett gyógykovács is működött a községben; 1881-ben Schneider Antal tölti be ezt a foglalkozást. A körorvos mellett körszülésznő is működött. 1881-ben Tat Terézia a szülésznő, bábák voltak: Nagy lstvánné és Kittmayer Mária. A község a törvényhatósági választási kerület egyik székhelye is. A kerülethez tartozott még Szentágota, Aba, Kálóz, Nagylók, Láng. A kerület lakosságának száma 14 330 volt, akik közül választójoggal 497 fő rendelkezett. A választókerület a vármegyei törvényhatósági bizottságba 8 tagot választott. Egyébként Sárkeresztúrról 1884-ben három virilis jogú törvényhatósági képviselő került ki: Pauer János székesfehérvári megyéspüspök, V. Nagy János és Heinrich Sándor földbirtokosok. Az 1898. évi IV. tc. alapján véglegesítették a közigazgatási egységen létező települések neveit. Ez időtől fogva írják Sárkeresztúrt, SárKeresztúr helyett, de véglegesítették a majorok neveit: Szentimre-major, Zichy-major, Lászlótelke (korábban Szent László-major), Heltay-major, Sándor-major, Béla-major, Domokos-major, Fekete-major. Említettük, hogy a község 1848-tól országgyűlési választói kerület székhelye, ahol 1915-ig Madarász József a képviselő. Megtörtént, hogy ellenjelöltet állítottak, de végül is Madarász győzött. 1872. július 23-án Madarásszal szemben Fekete János lépett fel. Egy hírlapi tudósítás szerint Madarász a baloldali politikai pártot, Fekete pedig a jobboldalt képviselte. A választást Madarász 691 szótöbbséggel megnyerte. 1898-ban a főispán azt jelenti a sárkeresztúri kerület politikai beállítottságáról, hogy azt a kormánypárt számára elveszettnek lehet tekinteni, mert a választók zöme ragaszkodik Madarász József személyéhez. A községben 1899ben 207 szavazó közül mindössze 15 a kormánypárti. 1901. szeptember 26-án megjelent hírlapi cikkben az olvasható, hogy a következő parlamenti választásra Madarász Józsefet a főváros belvárosában is jelölték. Madarász azonban kijelentette, hogy ha Budapesten megválasztanák, akkor is a sárkeresztúriak megbízólevelével megy az országgyűlésbe, mivel ő itt már 53 éve képviselő. 1905-ben a választói kerületet két részre bontották. Az első szavazatszedő bizottságnál szavaztak az abai, a sárkeresztúri, a szentágotai, a csőszi, a fülei, a lángi, a lóki, a polgárdi, a soponyai, a táci, a töbörzsöki szavazók; a másodiknál pedig az alapi, az alsószentiváni, a cecei, az egresi, az igari, a kálózi, a sárbogárdi, a sárszentmiklósi és a vajtai szavazók. 1910-ben azonban az agg képviselővel szemben fellépett a kormánypárti Fiáth György, Madarász pedig akkor a Just-párti színeket képviselte. Széchenyi Viktor főispán a sárkeresztúri kerület politikai hangulatát jól érzékelte. 1910 február végén azt írta a miniszterelnöknek, hogy a kerületben vannak 67-es alapon gondolkodó választópolgárok, de ,,ők is becsületbeli kötelességüknek tartják, míg az aggastyán ^92 éves) él, ő képviselje a kerületet. Meggyőződésem, hogy a magas kormánynak sem lehet érdeke a közkegyelet ellen cselekedni." Jelenti még, hogy a kerületben 3384 választópolgár van. A kormány a helyi álláspontot nem vette figyelembe, és erőltette Fiáth György fellépését Sárkeresztúron. A miniszterelnökségi államtitkár 30 ezer korona támogatást ígért a főispánnak abban az esetben, ha Fiáth György megválasztása esélyesnek mutatkozik. Arra is felhívta az államtitkár a figyelmet, hogy a kormánypártnak e tekintetben segíteni tud Batthyány Lajos polgárdi és Zichy János lángi nagybirtokos. Fiáth jelölése mégis elmaradt, de sikerült bizonyos köröknek Koller Tivadart rávenni az in-