Fejér Megyei Történeti Évkönyv 20. (Székesfehérvár, 1989)

Dani Lukács: Inota

A húszas évek földreformja a korábbi birtokviszonyokat szinte vál­tozatlanul fenntartotta. A harmincas évek közepén is a község határá­nak túlnyomó többsége nagybirtok. 78 Két birtokos tulajdonában volt a 6518 kh-das határ közel 52%-a, 3375 kh. Ugyanekkor a kisbirtokosok — beleértve az 1 kh alattiakat is — kezén mindössze a föld 5,7%-a volt, jóllehet az 5 hold alattiak alkották az összes birtokosok csaknem 70%-át. A húszas évek reformja mindenekelőtt a törpebirtokosok szá­mát gyarapította, anélkül, hogy a korábbi birtokmegoszláson lényege­sen változtatott volna. Az évszázados múltra visszatekintő pauperizációs folyamat ennek nyomán tovább folytatódott és erősödött. A felszabadu­lást megelőző évtizedben (1935—1945) a község lakosságának közel 80%-a az agrárproletárok sorsában osztozott. A község területének felét (3146 kh) alkotó szántón a harmincas évek elején kat. holdanként, átlagban 3,5 mázsás búza, 3,5 mázsás rozs, illetve 5 mázsás kukorica és 20 mázsás burgonyatermést takarítot­tak be a falu parasztjai. A vízszabályozás nyomán gyarapodott (1597 kat. holdra terjedő) legelő a határ 25%-át foglalta el. Itt legeltették a település 2491 db juhát, valamint a 717 sertés és az 564 szarvasmarha jelentős részét. 1935-ben 148 lovat és 2625 baromfit írtak össze Inotán. Figyelemre méltó a birkatenyésztés fellendülése, a baromfiállomány ál­landósulása és a vonóerő tekintetében bekövetkezett arányváltozás. Megőrizte jelentőségét, bár területileg csökkent, a községet övező erdőség: 977 kat. holdjával, és pozíciójában változatlan a szőlő, 54 kat. hold terjedelmével. A község iparában továbbra is a malmoké a vezető szerep. A harmincas években hét, vizikerekes malom működött. (Hege­dűs Károly, Maráczy József, Muszel Sándor, Műller Károly, Nemes De­zső, Nemes Jenő, illetve iSrc József és Viczena Péter tulajdonában.) A harmincas évek végén — a községgel kötött szerződés alapján — Juhász Imre várpalotai lakos nyitott kőbányát a „Csapás" határrészben, amelyet a helység vezetése két évvel később (1939-ben) Jámbor János inotai lakos kezelésébe adott át. (Jellemzően, azzal a feltétellel, hogy a kibá­nyászott kő csak helyi lakosoknak adható.) Megemlítendő még az 1923­ban ifj. Encs Ferenctől (15 q búzáért) megvett pálinkafőző kisüst, ame­lyet 1942-ben Sass János bíró, úgy is, mint a Baglyas-hegyi hegybirto­kosság vezetője, javaslatára betelepítenek a községbe: a Legeltető Tár­sulat kezelésében lévő ún. Falu-pajtába. Indok: a belvíz veszélyétől való megóvás, és az, hogy ,,ne kelljen idegen község szeszfőzdéjébe el­vinni a kifőzésre szánt anyagot." Nem utolsósorban: a község bevéte­leinek növelése. 79 A harmincas évek elejétől a község elöljárósága az italmérőkkel átalányban állapodott meg. Az ezzel — valamint a hasonló módon kötött húsfogyasztási szerződéssel — kapcsolatos ellenőrzés, de a szőlőhegyi gazdák figyelemmel kísérése is, nemcsak jelentős (évi 10—12 teljes napi) munkát rótt az eljáró elöljárókra, hanem jelentős bevételt is biztosított a község számára. 80 Az elöljárók érdekeltségét — akik egyébként más díjazásban nem részesültek — a befolyt ital- és húsfogyasztási adók 5%-ával „jutalmazták." De jól járt a község is. 1936-ban pl. az elő^ irányzott 1057 pengő bevétellel szemben már november végére 1120 pengő folyt be az adóba. (Itt jegyezzük meg, hogy a húsvizsgáló munká-

Next

/
Oldalképek
Tartalom