Fejér Megyei Történeti Évkönyv 20. (Székesfehérvár, 1989)

Dani Lukács: Inota

vannak. Gyönyörű két hattyú is tar tátik itt. Az innen eredő víz magában Inotában hajt 9 malmot (kettő műmalom) és két kallót. A víz hideg és ritka jóságú, minél fogva nem is emlékszik senki, hogy a községben az emberek közt betegség, a marha közt tartós és nevezetes dög lett volna." (Egyébként a közelében legelő gulyáról — 40 db jószág — külön történik említés.) A helységben lévő méhkasok számát 40-re becsülték. Fél évtized múlva vonóerőben már a lovaké az elsőbbség. (132 van belőlük, a szamarakból pedig 36-ot írtak össze.) A korábbi marhaállomány (100 db) közel háromszorosára (289-re) növekszik (és ezen belül — 279-cel — a magyar tarkamarha térhódítása jellemző), ötszörösére (886-ra) emelkedik a sertések száma, másfélszeresére a méhkasoké (65 db.) Előtűnnek a korábbi összeírásban nem szerepeltetett juhok, mégpedig hatalmas (4636 db) mennyiségben. Űj színfolt a „szegény ember tehene", a kecske (8 db) megjelenése. A „gratzi álladalmi üt" melletti falu lakói élénk kereskedelmet folytatnak a szomszédos városokkal. Ebben jelentős szerepe van a helyi zsidóságnak (1863: 33 fő), de a helyi kézműveseknek is. (1863: 15 kézműves; köztük 9 molnár, 2 csizmadia, l-l kovács és ács.) A parasztok á fehérvári búzapiacot látogatták. (Egyikük, 1875. január 6-án, szánkójával halálra gázolta Szubotits Mihály városi szeméthordót.) A „szegényebb osztály egész Fehérvár városát látja el" az inotai határban található „igen ritka fehérségű" kőporral. A hatvanas évek végéről származó statisztika

12 a község 136 magánépületében (közülük 87 kőház) ezer főt meghaladó lélekszámot mutat ki. (Pontosan: 1023 főt.) A lakosok közül pap: (egy református), tanító 2 (l-l kálvinista, illetve katolikus). (A református lelkész ekkor az egy emberöltőn át funkcionáló Szenes Károly volt, a kálvinisták mesteri tisztjét Horváth Dániel, majd 1862-től Pap István látta el. A katoli

J kus iskolában 1874-től Papp József volt a tanító.) A faluban 78 birtokost, 97 főnyi éves szolgát és 95 napszámost vettek nyilvántartásba. Az arány 20 évvel a jobbágyfelszabadítás után mindinkább a birtokkal (földdel) nem rendelkezők irányába tolódik el. De a birtokkal rendelkezők közel 2/3-a 1—10 holdas paraszt. A középbirtokosok (10-—100 holdasok) 30%-ot meghaladó arányt képviseltek. Öt birtokos tulajdona volt 100 és 1000 hold között, míg ketten 1000 hold feletti földdel rendelkeztek. A

v község határa többségében nagybirtokosok tulajdona. A szántóterület aránya 1869-ben nem éri el a 25%-ot. A terület közel fele ekkor még legelő és rét. Jelentős az erdő kiterjedése (20%) és figyelemre méltó a kertgazdálkodás térhódítása. (432 hold szőlő, illetve 27 hold kert.) A rendelkezésre álló munkaerőkínálat nem hatott ösztönzően a fejlettebb technika alkalmazására. A település 90 ekéjéből 80 még faeke, vetőgép mindössze 1 db. Fogasból 20 db, lóerejű cséplőből 2 állt rendelkezésre. A növekvő számú szegénység a helyi közép- és nagybirtokon talált több-kevesebb sikerrel munkaalkalmat, de jelentős a falun kívüli munkavállalás, sőt az időszakonkénti elvándorlás is. (Ebben a hatvanas évek „férfitöbblete" is közrejátszott, a gazdasági okok mellett.) Az (1869. évi) 1023 főnyi lakosság 50%-ban olvasó, illetve írni— olvasni tudó egyén volt. E tekintetben a férfi, illetve a női népesség arányában csak minimális volt a különbség. (Legföljebb annyiban, hogy