Fejér Megyei Történeti Évkönyv 20. (Székesfehérvár, 1989)
Dani Lukács: Inota
panaszukkal a királyhoz fordulnak. 2 ? Sérelmezik, hogy már úrbérrendezéskor megrövidítették őket (a legsoványabb földet kapták), most pedig irtásföldjeiket vette el tőlük az uraság, minden kártérítés nélkül. (Csak térítés ellenében hajlandó visszaadni.) Miután két tagba lévő földiük egy részét elvették, lehetetlenné vált a tavaszi vetés. A korábban elegendőnek bizonyult legelőjük is szűknek bizonyul, mert a földesúr (még Kútiból és Papkesziből is) ráhajtja birkáit. De elvette tőlük — mindössze 20 forint ellenében — a bor áruitatás iogát is. A malomi szintén rátette kezét és azt kallóvá alakíttatta. (És a korábbi árendaösszegéért — 80 Ft —, de még 150 forintért sem hajlandó visszaadni.) A robotot pedig nem arányosan elosztva, hanem a leghosszabb nyári napokon kívánja, és ezen felül még készpénzért is munkába kényszeríti jobbágyait. (Nem marad idő telkük művelésére, s így igen elszegényednek — szól a panaszuk.) Végül — az igazságszolgáltatás fonákságára utalva — kérik, ha „Őfelsége sérelmeik elintézését peres útra utasítaná, a megyéhez, és ne az úriszékhez kerüljön ügyük, hiszen az úriszéken az uradalom alperes és bíró lenne egyszemélyben." • Egy esztendővel később, miután Marich Dávid szolgabíró, a vármegyei fiskus jelenlétében a „felségfolyamodványt" a panaszosok előtt felolvasta, azok azt irreálisnak minősítették és visszavonták. A gazdaságon kívüli kényszer hatására „a panasz tárgya elesvén, az ügy befejezést nyert." Á község földesurai nemcsak jobbágyaik ellenében, hanem egymás között is hadakoztak. Az összetűzések oka — az ismert esetekben — jövedelmük növelése, a költségek előli elzárkózás, illetve a tulajdon fölötti villongás volt. 5 * 9 Alig hogy az előzőekben említett — jobbágyokkal folytatott vita lezárult gróf Zichy Miklós és István tűzött össze (1804-ben) az inotai mészárszék és korcsma bérbeadásával kapcsolatban. Az elhalt bérlő özvegyét (özv. Potz Ferencnét) István, mint résztulajdonos a bérlemény fele részéből kizárta. (Kedvezőbb ajánlatra hivatkozva.) Az így támadt nézeteltérést a szolgabírónak még „barátságos egyezséggel" sikerült elsimítania. Néhány évvel később a korábbi agresszort a másik Zichy (Vásonkeői gróf Zichy Ferenc) támadta hivatali minőségben, mint a „Saár Vízi Társaság" megbízottja. Az említett királyi főbiztos a vármegyei tiszti főügyésznél emelt szót Vásonkeői gróf Zichy István inotai földesúr ellen. Nevezett ugyanis annak ellenére, hogy közvetlen érdekeltség fűzte a „Saári Vizi posvány" szabályozásához, 935 forint regulációs költség befizetésével éveken át adós maradt. (Jóllehet a hozzájárulásra kötelezettséget vállalt.) A lecsapolásból, illetve szabályozásból származó haszna ellenére tartozása több, mint egy évtizeden át fennállt. Mi több: 1825-ben ismét István támad újólag: Miklós fia, ifj. gróf Zichy Miklós ellen. Az említett év decemberében a „legfelsőbb helyen" benyújtott folyamodvány „az atyai jószágokban tett csonkítások miatt" kért jogorvoslást, illetve felelősségre vonást. A legeltetéssel kapcsolatos birtokháborítás azzal zárult, hogy „gróf Zichy MifcZósnak Fejér vármegye te« 2 FMTÉ 20. 17
