Fejér Megyei Történeti Évkönyv 20. (Székesfehérvár, 1989)
Dani Lukács: Inota
rületen nem volt olyan tette, amelyért ellene fenyítő eljárást kellene indítani." A napóleoni háborúk — mely alatt a Zichyek egymás elleni küzdelme folyt — uraikkal ellentétben, a jobbágyok számára inkább tehertételt jelentettek. A kevés számú tehetősebb jobbágy terményértékesítési lehetőségei megnőttek ugyan, de éppen az igaerővel rendelkezőket érintette kedvezőtlenül a kincstár számára teljesített, több napot igénylő hosszú fuvarok számának megnövekedése. A korabeli utak állapota miatt a szekerek sora ment tönkre, de a körülmények folytán szenvedést jelentett ez a szállítás ember és állat számára egyaránt. 30 1810 tavaszán az említettek következtében Szabó Pál inotai lakosnak 250 forint értékű ökre sérült meg kincstári fuvarban, olyannyira, hogy mészárosnak kellett eladnia 70 forintért. (Jellemző, hogy a megyei közgyűlés csak a fennmaradó kára felét, 90 forintot, fizettette meg.) Még érzékenyebben érintette a helyi jobbágyságot a katonaállítás kötelezettsége, az évekre nyúló szolgálati idő. Az említett háború már régen véget ért, amikor 1825 decemberében Sáfár János inotai bognármester folyamodott a 12 éve katonai szolgálatot teljesítő fia leszereléséért. Kérelme a megyénél támogatásra talált, mivel a 63 éves kézművesnek egy beteges, vak fiát is el kellett tartania; és a házához tartozó földje, szőlője, két ökre hasznosítására, de még mestersége folytatására is képtelen volt. A napóleoni háborúk által teremtett gabonaértékesítési konjunktúra után Inotán is tért hódított a legeltetéses gazdálkodás, elsősorban a birkatenyésztés. A húszas évek közepén Bentze István bíró és Szabó János kérték a helytartótanácsot, hogy a községet a birkatartás jogába helyezze vissza. A kérés teljesítése kapcsán a század elején elaltatott problémák újólag kiéleződtek. A legelőhasználattal kapcsolatos kérdések a helyi közvélemény érdeklődésének középpontjába kerültek, és nemcsak a harmincas, hanem a negyvenes évekre is áthúzódó vitákká terebélyesedtek. 31 Bentze István bíró által elindított birkatartási jogba történő visszahelyezés ügye, miután megjárta az úriszéket, 1829. december 29-én a község és földesurai közötti egyezséggel „zárult." A megállapodás szerint a vonós marhák számára legelőt jelölnek ki. Itt Szent Györgytől Szent Mihályig urasági birkák legeltetése tilos. A községbeli többi legelő az uraság birkái, marhái, lovai és a falu ridegmarhái, valamint lovai számára szabadok. Az erdei legeltetés az uradalmi tisztek engedélyétől függ. Az egyezség fejében a falu elállt a birkatartás érdekében folytatott pertől, arra hivatkozva, hogy az csupán néhány tehetősebb jobbágyot érint. A földesurak (gróf Zichy István és Miklós) közül Miklós elállt a birka tartástól. A jobbágyok pedig az 1829. október 19-i úriszéki tárgyaláson mondtak le a birkák tartásáról. (Ez a tény az 1839, március 26-án kelt helytartótanácsi rendelkezéssel megerősítést nyert.) A megállapodás rövid életű volt. A harmincas és negyvenes évek fordulóján — a legelőelkülönítéssel összefüggésben — a helyi jobbágyok már „esedező levelet" intéztek a helytartótanácshoz, és ebben az uradalom által eltiltott birkalegeltetés feloldását kérték. 31 ' A válasz nem volt kedvező: követelésüket per útján
