Fejér Megyei Történeti Évkönyv 19. (Székesfehérvár, 1989)
Tanulmányok - Szakály Ferenc: Székesfehérvár visszafoglalása 1688. május 19-én
helyzet hatására több kisebb-nagyobb menekülőcsoport — április 2-án kétszáz fő — hagyta el a várat és adta magát keresztény kézre. Mindez azonban együttesen sem volt elegendő ahhoz, hogy a vár parancsnokai katonai nyomás nélkül a megadásra szánják el magukat. Amikor ezt a Haditanács is felismerte, kezdetben Antonio Caraffa lovassági tábornokot szánta a vállalkozás élére, annak jeleként, hogy nagyobb ellenállásra és elhúzódó ostroma számít. Utóbb azonban — nyilván annak következtében, hogy pontosabban megismerkedett a megoldandó feladattal — beérte a Dunán inneni főkapitányság hadinépének kirendelésével, amelyhez a spanyol származású Jüan Ariycaga császári ezredes, lipótvári parancsnok vezetésével 1000 német zsoldost rendelt. A mintegy 3000 fős 23 ostromló sereg — Batthyány Ádám főkapitány irányítása alatt Esterházy János győri és Zichy István tatai kapitányok, valamint Ariycaga vezetése alatt — 1688. április 29-én 2 '' fogta körül a Buda eleste után hevenyészve megerősített székesfehérvári várat. Jellemző azonban az előkészületek lanyhaságára, hogy maga Batthyány csak május 6-án csatlakozott seregéhez, s mindössze 2—3 ágyút hozott magával. A késedelemből azonban nem számazott baj; felettébb úgy tűnik: mindkét fél tisztában volt vele, hogy ezúttal komolyabb harccselekményekre nem fog sor kerülni, s az egész akció csupán arra szolgál, hogy a kiéhezett és elfásult törökök emelt fővel távozhassanak abból a várból, amelynek megvédésére már amúgy sem volt erejük, sem kedvük. Az ostromlók megérkezése után imitáltak ugyan néhány erőtlen kitörést, láthatólag azonban csak arra vártak, hogy megérkezzék az, akivel a megadás feltételeiről érdemben tárgyalhatnak: vagyis Batthyány. Amikor a főparancsnok május 7-én valóban felszólította őket a megadásra, sietve készségüket nyilvánították a túszok kicserélésére és bekérték a kapitulációs feltételeket. 25 Ezek összeállításával nem kellett sokat bajlódni, hiszen mintaként rendelkezésre állt az a szerződés, amelyet a császári hadvezetés az előző évben az egri törökökkel kötött 20 , speciális nehézségek pedig nem akadtak. Eszerint a vár fegyver- és lőszerkészlete — beleértve az elrejtetteket is, amelyeket a törököknek eskü alatt fel kellett fedniük — hiánytalanul a győztesek kezére adandó, de a kivonulók magukkal vihetik kézifegyvereiket, mindennemű ruhájukat és egyéb ingóságaikat, valamint állataikat. A kivonulók 300 szekeret és 70 hajót kapnak, hogy azokon előbb Adonyba, onnan pedig a legközelebbi török erősségbe távozzanak, s útközben megfelelő katonai fedezet szavatol biztonságukért. (Az utóbbiak sértetlen visszatéréséért viszont a „fő törökök közül" Budán hagyott túszok kezeskednek.) A várban őrzött keresztény rabokat azonnal szabadon kell bocsátani, a török férj és keresztény anya házasságából vagy ágyasságából született, tizennyolc esztendőn aluli lány- és fiúgyermeket pedig át kell adni megkeresztelés céljából, s azon kívül bármely török keresztény hitre térhet. Ugyancsak át kellett adni a töröknél férjnél levő, de keresztény hiten maradt asszonyokat is, az áttértek viszont szabadon eltávozhattak a törökökkel. Bár a törökök az utóbbi pont ellen kifogásokat emeltek, látható megkönnyebbüléssel vették tudomásul a kedvezőnek mondható feltételeket, s készséggel hozzájárultak ahhoz, hogy a vezérek által már aláírt okmányt császári megerősítés végett mielőbb Bécsbe továbbítsák. A császárváros2 FMTÉ 19. 17
