Fejér Megyei Történeti Évkönyv 19. (Székesfehérvár, 1989)

Tanulmányok - Szita László: A törökellenes felszabadító háború Kelet-Dunántúl térségében 1685 – 1688

északi partra, a város védelmére, leromboltatni határozza el, noha gondolkodik azon is, ha Eszék elesne, ez a híd a császári és helyőrség részére is hasznos lenne. Mégis leromboltatja, naplójában így említi mindezt: „. . . nincs más hátra, mint leromboltatni ezt a nagyszerű művet, s ily módon Szigetet, Kanizsát, Székesfehérvárt megfosztani a segítség reményétől is, amit pedig a nagyvezír megígért nekik ..." Tobias von Hasslingen báró vezérőrnagy, főszállásmester hadinaplójában és parancskönyvében említést tett ezen hadifelvonulás alkalmával elfogott székesfehérvári török hírvivő nőről, akinél 3 levelet találtak. Nyilván ezek azok a segélyt és segítséget kérő futárok, akikről Sebestyén József 1929-ben írt könyvében részletesen beszámolt. A levél Lotharingiaihoz került. Más forrásból tudjuk az eléggé hihetetlen és nem megalapozott elképzelést, amelyben a városi helyőrség parancsnoka a nagyvezírt arra kívánta rábírni, hogy a dél felé tartó császári hadoszlopot engedjék előre, s Adonynál, vagy Dunavecsénél dobjanak át török erőket, amelyek a Székesfehérvárt folyó erősítéseket segítik, s innen mintegy bázist képezve, hátbatámadhatják majd az Eszéknél megtorpanó keresztényeket. Szegény fehérvári pasa nem számolt volna a Duna túlsó partján előrenyomuló bajorokkal? Az eddig elmondottak azt bizonyítják, hogy a lotharingiai herceg rendületlenül nyomult előre, végrehajtva ezzel a császár által kívánt és a májusi haditanácson eldöntött hadműveleti tervet, de Székesfehérvárra kellett gondolnia júliusban; július végén, a sikertelen eszéki hadjáratot követő zseniálisan végrehajtott visszavonulás idején. Nagy körültekintéssel, megerősített utóvéddel, amelynek a főhadoszloptól elváló, de azzal szervezett kapcsolatban lévő egységei, négy ezredet tettek ki augusztus elején, Mohácsra értek és itt építették ki a megerősített vonalakat. Ügy tűnik, Lotharingiai — noha tudatosan számolt azzal, hogy a törököt megfelelő helyen nyílt ütközetre kényszerítheti — ekkor elvesztette ennek reményét. A mohácsi hadsereg-haditanácsban fontos vita zajlott le a további hadműveleti tervről. Ha a fővezér nem mozdulna hatalmas seregével, s Eszéken vagy Baranyavár térségében nem lehet megtámadni, mi a teendő? S ekkor ismét felvetődik: a visszavonulás során, mintegy menetből végrehajtva, nem lehetséges-e Kelet-Dunántúl térségében csapatösszevonást elvégezve Fehérvárt rohammal bevenni? E vitában sok nézet került elő. Mindenekelőtt ismét Várad, Eger, Székesfehérvár ostroma. Badeni Lajos azonban határozottan ellenezte a tervet. Erről a főhaditanácsot is tájékoztatta, pontosabban nagybátyjának írt levelet a főherceg háta mögött, szokásához híven. Ebben természetesen nem volt a birodalom érdekei elleni legkisebb gondolat sem, hanem a fővezér elleni ellenszenve, amely 1687-ben már túlzás nélkül értékelhető ellenségeskedésnek, gyűlölködésnek. Badeni nem tartja már lehetségesnek Székesfehérvár ostromát. Az időt későnek véli, továbbá a sereg túl messze kerülne a Dunától, főutánpótlási vonalától. Szeptember és október időjárása pedig megkövetelné az állandó hadtáp-összeköttetést, mert nemcsak élelemre és hadfelszerelésre, hanem tüzelőre is szükség lenne a zord időjárás miatt.