Kállay István: Fehérvár regimentuma 1688-1849. A város mindennapjai - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 18. (Székesfehérvár, 1988)
Kultúra
már a lövölde eladását mérlegelte, „mivel nem hoz jövedelmet", sőt egy kéttagú bizottságot küldött ki az eladás lebonyolítására. A kamarához írott felterjesztésben arra hivatkoztak, hogy a Sárvíz kiszárítása miatt a lövöldét nem lehet használni. A kamarai engedély 1792 márciusában érkezett meg. A tanács május 1-jére concursusra hívta a választópolgárokat és az eladási árverés napját május 18-ára tűzték ki. 20 ' Az ezt követő időből csak gyér adatok utalnak arra, hogy a lövöldét eredeti céljának megfelelően is használták. A kérdés 1824-ben merült újból határozottan fel, amikor a polgárok kérték lövöldöző hely kijelölését, ahol a saját költségükre építkezhetnek. A tanács azt felelte, hogy ,,a mostani idők súlyos körülményei, a pénzszűke (az adót többszöri végrehajtással sem lehet behajtani) miatt nem helyes, ha a polgárok ilyen kiadásokkal terhelik magukat, mert ez költséges mulatság". A helytartótanács azonban más véleményen volt: a következő évben hozzájárult, hogy a helybeliek — más városok szokása szerint — lövöldöző házat állítsanak fel. A tanács egy váraljai rétet ingyen — de tulajdoni jussát fenntartva — ajánlott fel erre a célra. Az új lövölde építéséhez — mint „polgári intézethez" — a város téglát és követ adott. 20S A Lövöldöző Társaság rendszabásait az 1826. februári tanácsülésen olvasták fel, majd az ülés „jelesítette". A társaság — Pest város példájára hivatkozva — a tanácstól évi 12 arany támogatást kért, de nem kapott meg (ezt a kamara sem támogatta). Ugyancsak hiába kérte az újból megalakult társaság jogelődje, a lövészegylet, lövőházának az eladási árát. A tanácsi elintézés: „Figyelembe nem vétethetvén (ti. a kérés), eleget tenni nem lehet". Felhasználták viszont a lövöldét az általuk készített puskák kipróbálására, a helybeli puskaművesek, „mert így elkerülhetők a szerencsétlenségek".'-' 119 1827-ben a társaság kérte a tanácsot: tiltsa meg, hogy a közkatonák a lövőházba járjanak. A város ilyen értelmű átiratot intézett a katonai parancsnoksághoz, amely felháborodva válaszolt, „mert a katonákat nem lehet kizárni az emberi társaságból". A katonaság követelte, hogy a társaság kérjen bocsánatot. A tanács erre -— a további civódás elkerülésére — megdorgálta a lövészeket, de bocsánatkérésre nem kötelezte őket. 2 ' 0 Ettől kezdve a lövölde kulturális és szórakoztató jellege került előtérbe. 1827-től újból elkezdődtek a bálok, sőt maskarás bálok. A társaság különben a Fekete Sasban is tartott bálát (ugyancsak 1827-ben). A bérlő panaszt tett, mert „el akarták őt zárni a nádméz árulásától". 1829-ben négy bál tartására kaptak engedélyt, „de a Fekete Sas vendégfogadó bérlőjével egyetértésben kell rendezniök". A Lövöldöző Társaság társadalmi rangját mutatja, hogy az 1830-as években maga a polgármester a tanácsi biztos. A társaságnak saját pénztára volt, amelyből kamatra pénzeket adott ki. 271 1837-től a lövöldében csak minden második vasárnap volt lövöldözés, a közbeeső vasárnapokon pedig „muzsika és a közönség tetszésére mulatság", este 8-ig. 1828-ban a társaság a Pelikánban rendezett bált. A magistratus szerint ugyan az épületben nem tanácsos ilyesmit tartani, de a már meghirdetett bált nem merték letiltani. 1843-ban a Szépítő Bizottság javaslatára a társaság a lőpálya egy részét — lövészeti gyakorlatra — az egyenruhás polgárőrségnek engedte át. A „céltáblákat és egyéb használatokat" a polgárőrség finanszírozta. 272
