Kállay István: Fehérvár regimentuma 1688-1849. A város mindennapjai - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 18. (Székesfehérvár, 1988)
A város vezetése - Pénzügyietek
1848-ban újból zavarba került a városi pénztár, „mivel a jelen forradalmi időben sokféle jövedelmi forrásai megszikkadtak, a késedelmes fizetők ellen a szigorú bírói végrehajtás, az annyira óhajtható csend és béke fenntartása miatt, nem alkalmazható". A város kölcsön felvételét javasolta a választópolgárságnak, „közeledvén a téli hadiadó-elszámolás ideje". 47 A házi- és az adópénztáron kívül számos más városi pénztár volt. Ezeket összefoglaló néven partikuláris kasszáknak nevezték. Ilyen volt a háramlási, az árva-, a kórházi és szegényházi, az alapítványi, az egyházi, a szőlőhegyi, a bárándi, a sárréti, az éjjeli világítási, az égettek pénztára. 48 i 1753-ban házi, háramlási, egyházi, kórházi és alapítványi pénztárak léteztek. A magyar kamara ellenőrizte az ott őrzött, a kihelyezett tőkékről szóló kötelezvényeket. A következő évben a házi, a háramlási és az egyházi pénztárban együttesen 29 142 forintot őriztek. 49 A partikuláris pénztárak egyesítését 1786-ban a kerületi biztos rendelte el (ez a kamarási és a számvevői pénztárat is érintette). E két utóbbi pénztár egyesítése szükségessé tette még egy (vassal jól megerősített) pénzesláda beszerzését. 50 1790-től új pénztárkezelés lépett életbe, amely egyelőre a pénztárak pillanatnyi állapotát tartotta fenn. Ez azonban nem tartott sokáig: 1801-ben már újból perceptori, árva-, kórházi és telekkönyvi pénztárról olvashatunk. A pénztári jelentéseket, a telekkönyvi kivételével, amelyet a kamara kapott, a helytartótanácshoz kellett felterjeszteni. 1802-ben az alábbi pénztárak vizsgálatát említik: polgárok pénztára (cassa civium seu civica), hadiadó (perceptoralis), kamarási (camerarialis), árva (pupillaris), 1 kórházi (xenodochialis) és telekkönyvi (urbarialis). 51 1816-ban a tanács megtiltotta, hogy a helyi közintézetek pénztárai pénzösszegeket vegyenek fel a lakosságtól anélkül, hogy a tanácsnak jelentenék. Az adományokról külön jegyzőkönyvet kellett vezetni. A városi pénztárakat ekkor már hajdúk őrizték. 53 1826-tól kezdve a kisebb pénztárakat is évente kétszer — előzetes bejelentés nélkül —> vizsgálták és jelentést készítettek róluk a helytartótanácsnak. Félévenként össze kellett állítani az adósok jegyzékét is. A városban ekkor kamarási, árva-, betegek, szegények és öregek háza, plébániatemplomok, sárvízi és bárándi pénztár működött. 53 1834-ben az uralkodó elrendelte, hogy a városokban „hozzák be a pénztárak ellenőrzését". A terv az volt, hogy ezt az adószedőre bízzák, aki a ka-marással együtt írja alá a számadásokat és a naplókönyveket. Ezt az adószedő, számos hivatali foglalatosságai miatt, nem vállalta (ez történt más városokban is). 54 1842-ben a királyi biztos az adószedői, a kamarási, az úrbéri (telekkönyvi), az árvák, a beteg és elaggott intézeti, az egyházi és a városgazdái pénztárat ellenőrizte. Az 1834. évi uralkodói parancsban elrendelt kamarás-adószedői, kölcsönös ellenőrséget úgy módosította, hogy egy harmadik személyt rendelt melléjük, mert „különben kölcsönös egyetértéshez vezet. A kamarásnak sok bejegyzése van, nyitja-csukja a könyvet, ezt ellenőrizni lehetetlen (az adószedő nem lehet mindig jelen). Ezért az ellenőrség ilyen formában sikertelen". 1846-tól az aljegyzőt bízták meg a pénztári jegyzőkönyv vezetésével. 55
