Fejér Megyei Történeti Évkönyv 16. (Székesfehérvár, 1985)

Községtörténeti tanulmányok - Záborszky Miklós: Érd

Feltűnő, hogy Bél Mátyás mennyire részletesen foglalkozik az akkor nem túl jelentős mezővárossal. De érdekes, hogy az itteni délszlávokat görögkeletinek tartja, ki tudja milyen alapon. Helyi hagyomány nem lehe­tett, hisz mióta ismerjük őket, mindig római katolikusok (mégcsak nem is görög katolikusok) voltak. Még a feudalizmus korabeli állapotot tükrözi Fényes Elek 1850-ben megjelent műve. Ez is, mint a legfőbb nevezetességet említi a „török tornyot". Lakói­nak száma szerinte 2500 római katolikus, 30 héber, 10 óhitű. Gazdaságából főként a szőlőtermelést emeli ki, és a Dunán lévő mal­mokat, továbbá hogy az eszéki út mellett fekszik. 161 A reformkor építményei közül még feltétlenül meg kell említeni a Wimpffen-kúriát. 1820 körül épült, tehát még az Illésházyak idején. Tim­panonjában dombormű volt. Szent István felajánlja Magyarországot. Ud­varán négyoszlopos pilléres középrész. Bár „Wimpffen-kúria" néven isme­rik, már jóval azelőtt kellett épülnie, hogy a község egy része Wimpffen­birtok lett. A Wimpffenektől a Károlyi család kezébe került, majd a vizi­tációs apácáké lett. A felszabadulás után a községi tanács költözött bele. m Elképzelhető, hogy erről a kastélyról emlékezik meg Bél Mátyás is. 1848-ban a mezőváros földesura Sina György lett. m A márciusi for­radalom hatása hamar megmutatkozott a helységben, és már március vé­gén 55-en jelentkeztek nemzetőrnek. J6/ ' Május elejére a megyei bizott­mányba megtörtént a tagok delegálása. Érdről összesen két tag, a jegyző és a bíró került ide. 165 A bor- és húsmérések egész sora nyílt meg ekkor a községben, és még a kiszálló szolgabíróval is szembeszálltak, 166 így joggal jelentik, hogy a mezővárosban felbomlott május elején a rend. 167 Júniusban pedig a bizott­mány felszólítja a községet, hogy az uradalom elleni erőszakoskodó érdi, tárnoki és diósdi lakosokat — amíg ügyeik törvényszéki elintézést nyer­nek — keményen dorgálják meg. 168 Az érdiek továbbra is szabadon mérték boraikat, és azt tették azután is, miután a hatóság eltiltotta őket. A kihágást elkövetőket a megye bör­tönbe záratta, jelentik július 18-án. 169 Augusztus első napjaiban már 174 nemzetőrt írtak össze, de a lelkese­dés hamar elmúlt és augusztus végén az önkéntesek közé csak két kovács­legény jelentkezik. 170 Közben folyik az úrbéri per, melynek állásáról a jegyzőkönyv szerint a Helytartótanács jelentést kér. 171 (Valószínűleg a minisztériumról van szó, de a jegyzőkönyvvezető téve­désből írta be a helytartótanácsot.) Októberben a földesúr, mint felperes menti magát, hogy a tárgyaláson sem személyesen, sem képviselői útján nem jelent meg. 173 Október 6-án jelentik, hogy a kiskunlacházi felkelők Érd mezővárosá­ban táboroztak, és a mezőváros zabot adott nekik. 173 1849. január 15-én a megyei törvényszék jelenti, hogy a lakosság az erdőt dúlja. A megye kül­döttséget nevezett ki, hogy a további rombolást megakadályozza. 17 ' 1 A küldöttség megérkezése előtt, már a nád- és erdőpusztításokat betil­tották. Ekkor Pálinkás István és Tolnai Vince érdi lakosok ellenszegültek. Azzal ámították a népet, hogy Jellasics az erdőt nekik ígérte és a favágást

Next

/
Oldalképek
Tartalom