Fejér Megyei Történeti Évkönyv 16. (Székesfehérvár, 1985)

Községtörténeti tanulmányok - Degré Alajos: Enying

Hasonló „elnézéssel" írták össze az állatokat is, mert 136 igásökröt, 18 fejős tehenet, 24 meddő tehenet, 17 tinót és üszőt, 382 igás lovat, 313 egyéves birkát, 160 egyéves sertést jegyeztek fel. Ennél bizonyosan több volt, de nem tudjuk mennyivel. Még egy érdekes megjegyzése van az összeírásnak, 588 pozsonyi mérő szántó és 7 kaszás jobbágy telket 20 nemes használt. Tehát a helybeli nemesek túlnyomó része most is jobbágytelken gazdálkodott.

63 A helység tehát lélekszámban is, gazdasági felszerelésben is erőteljesen gyarapodott, de teljesen függvénye volt a falut körülvevő pusztákat és szomszédos helységeket birtokló Batthyány földesúrnak. Ezt jellemzi, hogy a század utolsó éveiben készült uradalmi leltár a templomot, plébániát, iskolát uradalmi épületnek tünteti fel, éppúgy, mint az istállókat, cselédlakásokat, ólakat.

64 A helység szervezeti élete mégis erősödött. Ezt mutatják az 1806 és 1834 között a helybeli árvákról készült kimutatások. Ezeket a helybeli jegyző és a gyámatya készítette, s a tiszttartó csupán láttamozta. Az árvák vagyonának kezelésében teljesen a városi szokást vették át, az árvák vagyonát eladták, és az így keletkezett készpénztőkét kezelte a gyámatya. Ugyancsak városi szokást követtek abban is, hogy a 24. életévét betöltött, azaz teljes korúvá vált árvának tőkéjét nem siettek visszaadni. Továbbra is a gyámatya kezelte, pl. ha a legény katona volt. Ha közben a legény megházasodott, árvatőkéje akkor is a gyámatyánál maradt. Persze, bár formailag kifogástalanok a kimutatások, az 1817. évi kimutatásban 15 fiú közül 9-nek „foglalkozása nem tudatik", ami arra mutat, hogy az árvaatyának csak a pénzre volt gondja. De így történt ez a városokban és a nemesek körében is. Az utolsó ilyen kimutatás Enyinget már mezővárosnak nevezi. (1834).

f

" Ez a törekvés érlelődötté tette 1848-ban, amikor Enying a belügyminisztertől kérte, hogy vásártartás jogát a földesúrról a községre ruházzák át.

66 Egyébként az 1848 őszi hadjárat során, a falu fontos esemény színhelye volt. Itt gyülekeztek Görgey és Perczel Mór csapatai, hogy a nemzetőrökkel együttműködve, Ozorán bekerítsék Roth és Philippovich horvát csapatait.

67 Ebben az időben két évig, az uradalom gyakornokaként itt élt Radákovics József, akit az irodalomtörténet Vas Gereben néven ismer, és aki több művében örökítette meg a falu akkori viszonyait. Sokkal súlyosabb teher volt, a huzamosabban a környéken tartózkodó császári csapatok élelmezése. 1848—1849-ben csak az uradalomtól 1799 Ft értékű élelmiszert vettek igénybe, amit soha nem térítettek meg. Az uradalom még 1864-ben is kérte, hogy ezt az összeget legalább az uradalom adójába számítsák be.

68 Persze az uradalom adóterhe ekkor igen súlyos volt. Egy 1857. évi számadás szerint az uradalom gabonaeladásból bevett 5516 Ft-ot (tehát a gabonatermelés már nőtt, de az uradalom nagyságához képest még mindig nem nagy méretű), az uradalmat terhelő adó viszont 2100 Ft, egvéb közteher (templom, iskolafenntartás) 166 Ft, az aratóknak, szénakaszálóknak és gyűjtőiknek összesen 222 Ft 69 krajcárt fizettek ki.

60 1853—1855-ig kolerajárvány pusztított. Áldozatait a református temető mellé temették, amit máig „Csontvölgy"-nek neveznek. Alkalmasint összefüggésben volt az uradalom mezőgazdaságának intenzívebbé válásával, hogy a mezőváros lélekszámban gyarapodott. 1828-