Fejér Megyei Történeti Évkönyv 16. (Székesfehérvár, 1985)
Községtörténeti tanulmányok - Degré Alajos: Enying
kényszerültek leölni. 1812-től kezdve, évente pontos beszámolót és kimutatást készítettek arról is, hogy Enyingen és az enyingi uradalom más egységeiben (Lajoskomárom, Mezőkomárom, Hidvég, Felsőnyék, Németegres, Szálka) mennyi gabona termett. A szükségesnek mutatkozó beruházásokról is pontos költségvetés készült, de ebben nemcsak az ispánház építése, mészárszék tatarozása szerepelt, hanem kőhíd az egyes majorokba vezető utakra, és új kutak ásása is. 59 A helység növekedésével és az uradalmi majorsági gazdálkodás intenzívebbé válásával lett kívánatos a rendszeres vásártartás, ezért 1829-ben a földesúr vásártartási privilégiumot kért és kapott az uralkodótól Enyingre, amely 1920-ig a földesúr kezében maradt, noha a birtokos család változott. 1 ' 0 De nem zárkózott el a földesúr kegyúri terheinek olyan mértékű viselése elől sem, hogy az saját súlyát, tekintélyét is növelje. 1838—1841ben Ludvig Pichl bécsi építész tervei szerint műemlék értékű, klasszicista stílusú katolikus templomot építtetett Enyingen, Vájta István helybeli építőmester közreműködésével, homlokzat feletti toronnyal, homlokzatán 6 dór oszlopos portikusszal. 01 1825-ben úriszéket tartott Enyingen, a jobbágyhelyek pontos kimérésére, és a helység határainak pontos kijelölésére. 02 Az 1828. évi országos összeírás 438 nevet tüntetett fel enyingi családfőként, közülük mindössze hárman más falubeliek, csupán szőlőjük volt Enyingen. Az összeírtak közül 16-nak délszláv hangzású, 20-nak németes volt neve (nyilván az iparosok egy része), a többi magyar. Tehát Enying továbbra is magyar település, ill. mezőváros (1829-től) maradt. Az adózók száma 892 (ideértve a feleségeket, egy kenyéren élő 8 fivért és 116 emberkort ért fiút is). A gazdák közül 237 telkes jobbágy (tehát azoknak száma 1768 óta jelentékenyen emelkedett, de kis részben új telkek alakításával, többnyire a meglévő jobbágy telkek megosztásával), 117 zsellér, 73 hazátlan zsellér, 18 cseléd, 5 szolgáló. A zsellérek számának emelkedése nem annyira az elszegényedést mutatja, inkább a földesúr majorsági gazdálkodásának teljesebbé és szervezettebbé válását, hisz annak ellátására a 18 cseléd és 5 szolgáló távolról sem volt elég, nyilván a hazátlan zsellérek valamennyien, de a házas zsellérek jó része is uradalmi szolgálatban állt. Hallatlanul emelkedett az iparűzők száma. Összesen 28 iparűzőt soroltak fel, de közülük 20 csak negyedévig gyakorolja iparát, 7 egy félévig, és mindössze l-nek van segédje is. Közülük 9 takács, 5 csizmadia, 5 kovács, 2 varga, 2 kerékgyártó, 2 mészáros, l-l asztalos, szűcs, fazekas stb. Tehát az ipar a helyi szükségleteket elégítette ki, amit jellemez a takácsok sokasága, hisz ilyen lélekszámú, méghozzá víz mellett fekvő helységnek jelentékeny volt a kender- és lentermelése, ennek megszövése nem mindig történhetett házilag. A zsellérek közül került ki a 2 községi csikós, 2 kondás, csordás, külön tinócsordás, községi tehenész, földesúri kőműves, mezőőr, akiket nem számítottak a cselédek közé. Volt ekkor a faluban 348 ház, 5575 pozsonyi mérő (2788 magyar hold) jobbágytelki vetés, melyen 10 454 pozsonyi mérő gabona termett (tehát 1 mérő vetőmag után 1 7 8 mérő termés, persze a vetőmagot leszámítva a termésből). Ez utóbbi már az 1828-as népszámlálás szokásosan alacsony kalkulációja, melytől a mezőváros lakói az adó mérséklését remélték, 66 kaszás rét, 134 és fél pozsonyi mérőnyi (67 magyar hold) szőlő, 107 Ft é/i jövedelemmel, ami 403 kapás szőlőt tesz ki.
