Fejér Megyei Történeti Évkönyv 16. (Székesfehérvár, 1985)

Községtörténeti tanulmányok - Hetényi István: Ercsi

alján ez áll; „Ez a tábla és a templom Hősök harangja hirdesse a ti halhatatlan dicsőségteket!" További gondot jelentett, hogy a községben létesített tábori sebesültkórházban ápoltak ellátásáról is gondoskodni kellett. 1916-tól ugyanis Ercsiben működött a gróf Wimpffen Szigfridről elnevezett Vörös Kereszt Kórház, melynek külön Gyógy-Műszerészeti Intézete is volt. Ettől az évtől kezdve a rácok részéről nyílt, monarchiaellenes lázítás volt tapasztalható. Ez akkor csúcsosodott ki, amikor a monarchia csapatai kénytelenek voltak feladni Belgrádot. Az ercsi rácok aznap házaikat feldíszítették, este pedig égő gyertyákat helyeztek el az ablakokba, ezzel is kifejezve örömüket a szerb hadi sikerek felett.

80 Nem elszigetelt jelenség volt ez. Kihatott a szomszédos községekre is. Elsősorban Érdre, ahol az 1917. újév napján tartott magyar nyelvű istentiszteleten a rác asszonyok tüntetően anyanyelvükön kezdtek el énekelni. Ugyanúgy másnap délután a litánián. A nacionalista hullám hamarosan átterjedt a százhalombattai rácokra is. Az említett megmozdulások azonban nem a magyar lakosság ellen irányultak, hanem a monarchia nemzetiségeket elnyomó politikája, s egyben a háború ellen. A dolgok odáig fejlődtek, hogy gróf Széchényi Viktor főispán kénytelen volt beavatkozni. Kérte dr. Prohászka Ottokár megyéspüspököt, hogy a megyei délszláv katholikus lakossága körében szüntesse be a rácnyelvű istentiszteleteket, mivel „a szerbek — az egész titáni világháború felidézői — igazán nem érdemlik meg, hogy itt, Magyarország kellős közepén nyelvüket kiváltságokban részesítsük. Végtelen türelmünket úgyis mindig gyöngeségnek tekintették." A püspök elzárkózott a kérés teljesítésétől. Kénytelen volt a nemzetiségi nyelvhasználatot meghagyni az istentiszteleteken. Arra hivatkozott, hogy nem sértheti meg a szerb egyház törvényes jogait. Ugyanis a görög katholikus egyház autonómiája szerint az anyanyelv használatát törvény biztosítja.

81 Sajátos gondok keletkeztek a cukorgyárban, ahol a cukorrépa termeltetése, a kampány előkészítése és lebonyolítása szinte leküzdhetetlen nehézségek elé állította a gyár vezetőségét. A hadbavonult férfiak helyére asszonyokat, lányokat, sőt nagy számban gyermekeket is kellett a gépek mellé állítani. A részvénytársaság urai a növekvő kiadásokat a munkabérek vonalán igyekeztek behozni. Gyakorlatilag ez azt jelentette, hogy a nők a férfiak járandóságának csak a felét kapták, vagy még annál is kevesebbet. A gyermekek bére ehhez igazodott. Évről évre csökkent a termelt cukorrépa mennyisége és akadozott a szállítás. Emiatt az üzem csökkentett kapacitással működött. A legutolsó háborús évben csak 2403 vagon cukorrépát dolgoztak fel a gyárban. A nyerscukrot és a melaszt is élelmezési célra hozták forgalomba. A gyárnak, igen fontos szerepe volt közellátási téren. Joggal várhatták el ezért a gyári dolgozók, hogy a közellátás keretében róluk is megfelelő módon gondoskodjanak. Ez azonban nem így történt, a Haditermény Részvénytársaság a részükre járó 66 métermázsa lisztet nem tudta biztosítani. Kormánybiztosnak kellett intézkednie annak érdekében, hogy a cukorgyári dolgozók az akkorra már 99,45 mázsára felgyülemlett lisztjárandóságukat kiutalás alapján megkaphassák.