Fejér Megyei Történeti Évkönyv 15. (Székesfehérvár, 1981)

Községtörténeti tanulmányok - Farkas Gábor: Előszállás

1914-ben az aratást későn, augusztus 15-én tudták befejezni. Az időjárás esős volt, s ez nem kedvezett a betakarításnak. A gabona behordását 1914-ben későn tudták elvégezni. Asztagot rakni alig tudtak az itthon maradtak, de a kicsírázott kepék és asztagok szétbontása is csak baltával való szétvágás útján volt lehetséges. Az uradalom a gazdálkodást a nagy számú női és a gyermekmunka igénybevételével tudta folytatni. A bevonult cselédeknek a konvenciót az uradalom kimérte, s ezzel a cselédcsaládokat kötelezte arra, hogy a bevonult családfő munkahelyét a családtagok közül töltsék be. A háborús években még több természeti csapás is érte a mezőgazdaságot. 1916 és 1917-ben az őszi gabonát a gabonarozsda tette tönkre. 1917. április 23. és szeptember 10 között pedig aszály volt ezen a vidéken. A termés ennek következtében gyenge volt, de takarmány is alig termett. Az állattartás szinte a katasztrófa felé sodródott. 1917 júniusában az uradalomban mustrát kellett végezni az állomány körében. Selejtezésre kerültek a gyengén tejelő tehenek, és a növendék állatok nagyobb része. A megmaradt állatállományt széna hiányában 1917—1918 fordulóján kukoricaszárral és szalmával etették. Ez a gyenge táplálás a gulyákat teljesen tönkretette. Az uradalmi magyar gulyáról jegyezték fel, hogy annak több állata oly gyenge volt, hogy tavasszal csak emberi segítséggel, emelgetéssel tudták Őket talpraállítani. A magyar gulya etetésére a szalmán kívül más takarmány nem volt. Az állatok csak 1918 tavaszán a legelőn erősödtek meg. A tehenészet állománya is leromlott, a svájceráj még 1918 nyarán is érezte a silány téli tartás következményeit; az állatok tejelőképességüket nem nyerték vissza. Eredmény mégis megvolt, az uradalom 4200 db szarvasmarhája, és a cselédek 1500 db tehene átvészelte a súlyos időket. A gazdálkodásra kedvezőtlen hatások továbbra is érték Előszállást. Az uradalomban 1915-ben megkezdődött az élelmiszer rekvirálás. Ekkor feleslegesnek minősített szemes terményt foglalták le. Ez felborította a gazdálkodási terveket, hiszen kenyérgabonával a rendet, a konvenciós cselédeket mindenképpen el kellett látni, de a summások alkalmazása is élelmezés mellett történt. Ezek száma naponta 2 ezer főt is meghaladta. A jószágkormányzó 1916-ban már éhínségről adott hírt, amely a cselédség körében lépett fel, de a földmunkások, a bevonult családok tagjai is éheztek. A jószágkormányzó erről a következőket írta: „Volt eset, hogy az a cseléd, aki szántotta a földet, vetette a búzát, és be is takarította, egy álló hétig még csak nem is látott kenyeret." Az éhínség, amely hatósági intézkedések következtében lépett fel, csak a helyi uradalom közbelépésre szűnt meg. Az uradalom a cselédeknek gabonát mért, a pusztákon élő földmunkásoknak pedig gabonaelőleget juttatott. Meg kell mondani, hogy az uradalom és a területén élő lakosság kapcsolata ezekben az években elég szoros volt, hiszen egymásra utaltságukat erősen érezték. A szemestermény rekvirálást hamarosan a szarvasmarhák rekvirálása követte. 1918 áprilisában egyszerre 68 db-ot vittek el az uradalomból, de a katonai megbízott jelezte, hogy további 78-at fognak még elhajtani. Tönkrement az uradalmi ménes is. Ez is a takarmányozás gyengeségével magyarázható. Hatósági rendelkezésre csakis 1 éven aluli csi-