Fejér Megyei Történeti Évkönyv 15. (Székesfehérvár, 1981)
Községtörténeti tanulmányok - Degré Alajos: Csősz
Székesfehérvár eleste (1543) után Csőszt a palotai várhoz csatolták az ottani vitézek ellátására. Jövedelmét 1559-ben Megyanszky János húzta. 17 Ez a jövedelem azonban nem volt nagy. A faluban ugyan 4 egésztelkes jobbágy és két zsellér élt (2 telek pusztán állott), de a földeket már nem művelték, Szentgyörgy (április 24.) és Szentmárton (november 11.) napján adtak 50—50 dénár centust, húsvétkor 2 tojást és 2 kalácsot, valamint tizedet a disznókból is. 18 Az alacsony szolgáltatás érthető, hisz' a terület felett a török volt az úr, és szintén szedett szolgáltatást. Ezt követőleg azonban a falu elpusztult. Pusztulásának pontos idejét nem tudjuk, de 1647-ben már lakatlan puszta. Ekkor kapta nádori adományul nemes Szabó, más néven Vörös György. A birtokbaiktatás is lezajlott, persze, nem a helyszínen, ahol a török volt az úr, hanem a győri káptalannál. 19 Szabó György nyilván soha nem lépett tényleg birtokba, legfeljebb a pusztát tényleg használó szomszéd falubeliektől szedett valami bért. Az 1664-ben kelt végrendeletében a pusztát a Csiszár és a Vörös famíliára hagyta. 20 Csiszár Gergely, Vörös György és Vörös András pedig már a következő évben eladták az egész pusztát 45 birodalmi tallérért Márkus Péternek, feleségének, Bagoly Erzsébetnek, valamint gyermekeiknek, Márkus Gergelynek, Jánosnak, Péternek, Zsuzsának, Ilonának és Katalinnak, és Márkus Péter fivérének, Mihálynak. A vételár, ahhoz képest, hogy az, eladott pusztán a török volt az úr, elég borsos, hisz' a puszta birtoklása fontos jogot jelentett ugyan, de jövedelmet alig. A veszprémi káptalan által a szerződésről kiállított fassionális levél Márkus Pétert providusnak címzi, ami azt valószínűsíti, hogy akkor maga sem tartotta magát nemesnek. 21 A káptalan jegyzőkönyve kifejezetten is jobbágynak nevezi. 22 1680-ban a puszta már némi jövedelmet hajtott. Ekkor a táciak bérelték, kilencedet fizettek és minden szénaboglya után 25 dénárt. 23 1694-ben — már Fehérvár felszabadítása után, mikor a puszta legalább jövedelem reményével kecsegtetett, Márkus Péter fia, Gergely, nádori mandátumot (parancslevelet) szerzett a maga, továbbá Márkus János, Izsák, és Márkus István özvegye javára, melynek alapján beiktatták Csősz puszta birtokába. Ez a nádori utasítás elvileg nem segített volna Márkuson, hisz' a nádor csak nemes ember részére adományozhatott, így nyilván nádori hozzájárulást is csak nemes ember részére adhatott. Márkust azonban a mandátumban már nobilisnak írták. Ügy látszik, 30 évi birtoklás alatt, amiből alig néhány éve volt tényleges birtokos, a környezet elfogadta őt nemesnek. A beiktatás ellen azonban 1695-ben tiltakozott Vörös Gergely, a fehérvári főbíró (judex primarius), aki az eladó Vörös György fia volt, továbbá Zichy Imre és István nevében gazdatisztjük, (provisor) Salai Demeter. 24 Vörös Gergely tiltakozásának megalapozására tanúvallomásokat mutatott be. Ezek szerint apja, Vörös István nemes ember volt, előbb Veszprémben castellanus, azaz porkoláb, onnan 1679 táján költözött Fehérvárra, és így lett ő ott főbíró a város felszabadulásakor. Apjának 3 testvére volt, András, György és Mihály. Atyai nagyapja Vörös, másként Szabó Gergely, is nemes ember volt, részben pénzért vásárolta Csősz pusztát, részben szolgálatáért kapta a Körtvélyesi családtól. Arra már pontos adata nem volt, csupán egy beszélgetésre hivatkozott, mely szerint apja nem eladta, csupán zálogba adta a pusztát 60 Ft-ért. 25 Minthogy a tiltakozó nem volt birtokban, neki kellett volna pert indítani Márkusék beiktatásának hatálytalanítására, ez azonban nem történt meg,
