Fejér Megyei Történeti Évkönyv 15. (Székesfehérvár, 1981)
Községtörténeti tanulmányok - Degré Alajos: Csősz
nyilván készült rá, de indokait nem látta perdöntőnek. Így Márkusék maradtak birtokban. A Márkus család leányági leszármazottainak egy része azonban még 1694-ben eladta az őt illető birtokrészt, későbbi állítások szerint a puszta felét Salomvári (eredetileg olykor Salamonvárinak írták) János táblabírónak, azzal a kikötéssel, hogy ha Salomvári Örökös nélkül halna meg, a birtok visszaszáll a Márkus családra. 1708-ban Patonai Mártonné Márkus Ilona, további nyolcadrészt adott el a pusztából — mint az ő részét — Salomvári Jánosnak, 300 Ft-ért. 26 Más Márkus leszármazók, így Márkus Gergely leánya, Ilona, Danka István özvegye 1713-ban tiltakoztak ez ellen az eladás ellen, amely az ő érdeküket sérti. 27 A következő évben más Márkus örökösök adták el részilletőségüket Salomvári Jánosnak, darabonként 135 Ft-ért. Egyik Márkus lemenő pedig 1715-ben ugyancsak 136 Ft-ért adta el részét Zichy Imrének és Istvánnak. Ök a vételárat a táci jobbágyoktól kérték kölcsön, és kamat fejében a megvásárolt birtokrész használatát a táci jobbágyoknak engedték át. 28 Ezeket a jobbágyokat azonban nem engedték be a puszta területére, az azt tényleg birtokló Salomvári és a megmaradt néhány Márkus lemenő. A Zichy grófok Csőszre vonatkozó igényeiket arra alapították, hogy Csősz a török időkben Palota várához szolgált, szerintük tehát a palotai váruradalomhoz tartozott. Minthogy pedig Palota vára utóbb a Zichyek kezére került, szerintük őket illeti a váruradalomhoz tartozó Csősz is. Ezért már 1697-ben felszólították Salomvárit, adja át nekik a Csősz pusztából megvásárolt részeket, ők hajlandók megtéríteni az arra fordított vételárat. Ezt természetesen Salomvári elutasította, és 1715-ben nádori mandátummal birtokba iktatta magát, ez ellen viszont a Zichyek éltek ellentmondással. Bár pert ők sem indítottak, Csőszre vonatkozó igényeiket nem adták fel, összegyűjtötték a Csőszre vonatkozó iratokat és ügyvédjüket részletesen tájékoztatva utasítják őt a birtok megszerzésére teendő lépésekre vonatkozóan. 1716-ban el is érték, hogy Fejér megye elismerte őket Csősz birtokosának, de tényleg a birtokot nem tudták Salomváritól elfoglalni, illetve bérlőinek biztosítani a puszta használatát. Elérték azt is, hogy Salomvárit a királyi udvarba hivatták, de ott is kitartóan védelmezte a pusztára vonatkozó jogait. 29 1717-ben Márkus Péter 3 leánya, továbbá Márkus Izsák és sógoruk, Tatay Gáspár kérelmére az uralkodó elrendelte a puszta felmérését, és megosztását Salomváry és a birtokban maradt Márkus örökösök között. Ez az osztály valószínűleg nem ment végbe ekkor, de az osztályt elrendelő királyi mandátum a Zichyek igényeit, illetve az általuk vásárolt birtokrészt nem is említette. 30 Salomvári János 1727-ben meghalt. A Zichyek azonnal felléptek és kérésükre a personális kiküldötte átadta nekik az egész pusztát. Salomvári özvegye, Zámori Magda azonban kieszközölte ugyancsak a személynöknél, hogy a pusztát adják vissza neki. Az özvegy férjhez ment Kiss Sándorhoz, aki így a puszta nagyobb részét ténylegesen birtokba vette. 31 1741-ben Zichy Imre és János magának kérte az egész pusztát az uralkodótól. Indokolásuk az volt, hogy Salomvári halálával családjának magva szakadt, és így a puszta a királyra szállott. Ezen a címen a két gróf 1741ben adománylevelet kapott Mária Teréziától az egész Csősz pusztára és vagyonszerzésüket a királyi kamara is elismerte. 32 A Zichyek birtokba jutása azonban meghiúsult, az özvegy ellentmondása miatt, és minthogy