Fejér Megyei Történeti Évkönyv 14. (Székesfehérvár, 1980)

Községtörténeti tanulmányok - Degré Alajos: Baracska

birtokosa volt a Pálfyak által igényelt egyéb birtokoknak, így Lovasberénynek, Nadapnak, Ráckeresztúrnak/° Az új adomány után a Pálfyak felsorolt leányági leszármazói, különösen a Sándor-ok magukat már annyira tulajdonosnak tartották, hogy 1669-ben Dienes Dániellel együtt a török uralom alatt lévő puszta felét a győri káptalan előtt 100 tallérért zálogba adták Szápáry Péternek, aki erre alapított igényét 1703-ban a Neoacquistica Commissio előtt is érvényesítette/'

1 1681-ben az 1666. évi nova donatioból kimaradt Deső János, akit minthogy a kovácsmesterséget tanulta Kovács Dezső Jánosnak neveztek, s aki a Komárom megyei Kócs-on lakó Kovács Dezső András, ennek fiai György András és János, továbbá ifj. Kovács Dezső János, ennek leánya Gyúrói Mészáros Andrásné nevében is, szintén igénnyel lépett fel az adományosokkal szemben. Igényét arra alapította, hogy ő is Baracskai Pálfy leszármazó, Pálfy Balázs leányától Zsófiától. Tény, hogy Pálfy Kata egyik levelében őt rokonának elismerte. Kovács Dezső János követelésének alátámasztására a győri káptalan által elgész sor tanút hallgattatott ki, de tanúi csak azt igazolták, hogy a Pálfyak valaha 16 pusztát birtokoltak, köztük Baracskát és Szentivánt, amely után haszonbért is szedtek, Szentivánpusztára vonatkozólag a kajászószentpéteriektől. Arról a tanúk szerint csak maga az igénylő beszélt, hogy a pusztára vonatkozó okleveleket némi ajándék fejében Kovács Dezső János a Pozsony megyei Tej faluban Sándor Lőrinctől (Pálfy Kata férjétől) vette át, de azokat rokona Kovács Dezső Dorkó érvényesítés végett továbbadta Dienes Dánielnek. A tanúk az okleveleket nem látták, és nem tudták, mi lett velük/'

2 Bár az igénynek volt némi reális alapja, hisz a Dezsők szintén a Baracskai Pálfyak leányági leszármazói voltak, bizonyítani semmit nem tudott a Kovács Dezső család a későbbiekben, sem a baracskai birtokosok, sem az érte perlekedők között nem szerepelt. IV. Bár ezek szerint két fő igénylő is volt Baracskára, az 1689. évi — tehát Székesfehérvár visszafoglalása utáni első összeírásban Baracska birtokosaként Miskey István győri és Ölbey György tatai (korábban kajászószentpéteri) lakost írták be." Ök nyilván tényleg használták a pusztát közvetlenül Székesfehérvár felszabadítása után. Egyébként Lovasberényre és néhány más egykor szintén Pálfy birtokra tartottak igényt,

43a Baracska történetében többé nem szerepelnek. 1688-ban, amikor Székesfehérvár visszafoglalásával a néptelen Baracskapuszta reális értéket kezdett jelenteni, az 1666. évi új adományosok megegyeztek egymással. Sándor István (Sándor Lőrinc és Pálfy Kata fia) megvásárolta 3073 Ft-ért a többi adományosnak, nevezetesen Dienes másként Deák Dánielnek, Dienes más néven Borbély Ferencnek, Dienes Annának, ifj. Sándor Istvánnak, Sándor Katának és Sándor Györgynek az adománylevélben felsorolt pusztákból, köztük Baracskából és Szentivánból őket megillető részeit.

44 Ez a vásárlás valamiben sántíthatott, mert a vevő tanúkat hallgattatott ki arra, hogy Baracska a Baracskai Pálfy családot illette volna, de Pálfy Kata nem sokat törődött vele, a visszaszerzésre férje