Fejér Megyei Történeti Évkönyv 14. (Székesfehérvár, 1980)

Községtörténeti tanulmányok - Degré Alajos: Baracska

Sándor Lőrinc fordított költséget és fáradságot. Dienes Dánielnek, Pálfy Kata második férjének semmije nem volt, nem is költhetett rá/'

:> Szapáry Péter, aki a fenti vásárlással veszélyeztetve érezte zálogbirtokosi jogait, 1700-ban azzal az indoklással támadta meg a fenti jogügyletet, hogy Sándor István atyjafiaira sérelmes módon szerezte meg birtokjogi illetőségüket.™ A veszélyeztetést jól látta Szapáry, mert Sándor István már 1702-ben zálogbaadta a pusztát Szüts Péternek és Pálnak, valamint a Tatán lakó Gellért Jánosnak és Istvánnak, akik eddig még nem szerepeltek a Baracskát igénylők között. A zálogkölcsön most már 1200 Ft volt. Eredetileg Szentmiklóst és Szentistvánt is zálogba adta, de minthogy időközben a bíróság ez utóbbi birtokokat a Koboz családnak ítélte oda, a zálogkölcsön csak Baracska felét és Iváncsát terhelte. Sándor István biztosította Szűcsék és Gellértek számára az elővételi jogot is.'" A zálogbaadás folytán a visszahódított területekre vonatkozó birtokjogokat felülvizsgáló Neoacquistica Commissio is Szűcs Pétert és Gellért Jánost tekintette birtokoksoknak, és reájuk rótt ki még 1702-ben Baracska után 87 Ft fegyver jog megváltást/'

8 Minthogy a zálogbirtokosok nyugtalankodtak, Sándor István sietve közölte velük Komáromból, nyugodtan kifizethetik a fegyverjog megváltást, Szapárynak nincs tulajdoni igénye, csak a puszta felének zálogbitortokosa/'

9 Ez azonban a zálogbirtokosokat úgy látszik nem elégítette ki, ezért 1703ban Sándor István a győri káptalan előtt 2800 Ft örök áron eladta a két Szütsnek és Gellértnek Baracskapuszta felét. Ha a vevők kifizetik Szapáry Péternek a 100 tallér zálogkölcsönt, ezzel a puszta másik fele is kezükre kerül.

50 A szerződés nem teljesen világos. A vételárba ugyan a vevők nyilvánvalóan beszámíthatták (később be is számították) a már felvett 1200 Ft zálogkölcsönt, de ez csak a puszta felének vételára volna. A puszta másik felének tulajdonjoga bizonytalan. Sándor István alkalmasint fenntartott magának egy kisebb részt a pusztából. Ezért szerepelt utóbb mind ő, mind rokonainak egy része Baracskán földbirtokosként. Az 1703. évi adásvételi szerződésnek majdnem 20 évig kellett várnia, míg a nádortól jóváhagyást kapott. A hosszú elmaradást nyilvánvalóan elsősorban a Rá/cóczi-szabadságharc, az 1715. évi országgyűlés előkészítése, majd a Pragmatica Sanctio elfogadtatására való készülés okozta, de szerepet játszhatott abban a szerződésnek a már említett pontatlansága is. Az 1722-ban jóváhagyott szerződés már 3100 Ft-ban megállapított vételárról szól, de ebbe beleszámít az 1200 Ft zálogkölcsön, a később külön fizetett 1100 Ft, és a vevők által kifizetett, most már 300 Ft-ban felszámolt fegyverjogmegváltás (jus armorum), úgyhogy Sándor István, az eladó most csak 500 Ft-ot kapott.

51 Szapáry megpróbált akadékoskodni. 1722-ben tiszttartója nem volt hajlandó felvenni a vevő Szüts és Gellért családtól a zálogkölcsön visszafizetésére felajánlott 150 Ft-ot, és azt állította, Baracska fele Szapáry öröklött birtoka, nem pedig zálogbirtoka.

52 Ez a magatartása főleg a megyei hatóságot győzte meg, úgy tekintették, hogy Baracska egyike annak a 12 pusztának, amelyen a Szapáry uradalom berendezkedett.'

3 III. Károly azonban 1725-ben egész Baracskapuszta birtokában megerősítette Szüts Pált, Andrást és Mihályt, valamint Gellért Györgyöt, Istvánt és Pétert, mint a Sándor, Sárközi, Töltéssy, Dienes családok jogutódját.

5

'

4