Fejér Megyei Történeti Évkönyv 14. (Székesfehérvár, 1980)
Községtörténeti tanulmányok - Kállay István: Bodajk
árulók. A helypénz 10—15 kr volt. Az uradalmi boltban vasat, dohányt, sót, gyertyát és fűszerárut árultak.' 1 "- 1827-ig Bodajk mezőváros hozzájárult a fehérvári vásárbíró fizetéséhez, amit azt mutatja, hogy a bodajkiak gyakori vendégek voltak a fehérvári vásárokon. 83 1828-ban két kereskedőt írtak Össze a mezővárosban, mindkettő zsellér sorban volt. Már Bodajk középkori történeténél találkoztunk a malmokkal. Ezek a török utáni korszakban is fennmaradtak, sőt a korszak vége felé nagybb jelentőségre emelkedtek. 1690-ben két malmot írtak össze, az egyik használaton kívül állott; 1720-ban ugyancsak két malomról olvoshatunk. A lisztőrlő malom évi bevétele 60 Ft volt, ennek harmadrészét a falu kapta. 84 1746-ban az uradalom új malmot épített; a malomárkot azonban úgy ásták, hogy a fehérvári malomárok vízét elvezette. Ezért Székesfehérvár város tanácsa tiltakozott az uradalomnál. 8 '' 1786—87-ben már 6 malom működött a mezővárosban. 8< ' Az 1791. évi uradalmi összeírás az alábbi malmokat tünteti fel: 1. Bodajk mezőváros malma a fürdőnél: 1 kerék, a melegforrás vize hajtja, bérleti díja 200 Ft; erős épület, náddal fedve. 2. Sztanovszky-malom: 1 kerék, a melegvizű forrás hajtja, évi bére 60 Ft; erős épület, náddal fedve. 3. Uradalmi ún. Pékmalom: 2 kerék, az összefolyó Bodajki- és Mórivíz hajtja, évi bére 350 Ft; erős épület, zsindellyel fedve. 4. Császármalom: Poszt Ferenc örökösen birtokolja, értéke 2950 Ft; 1 kerék, a Bodajki- és Móri-víz hajtja; erős épület, nádfedéllel. 5. Komálom:*' 3 kerék, a Bodajki- és a Móri-víz hajtja, évi bére 500 Ft; erős épület, zsindellyel fedve. 6. Varjuvári (Piringer) malom: 2 kerék, a Gaja patak hajtja, évi bére 80 Ft; erős épület, nád- és szalmafedéllel. 1. Felsővarjuvári, kajmáti malom: a mezővárosé, 2 kerék, a Gaja patak hajtja, évi bére 100 Ft; erős épület, náddal fedve. Ismerjük 1791ből néhány molnár nevét is: Hoffmann József, Meizlinger Jakab, Sztanovszky János, Poszt Ferenc és Piringer János. 1791-ben uradalmi téglaégető is működött Boáajkon, a mezőváros nyugati végén. 25 000 tégla befogadására alkalmas szárító és két kút tartozott hozzá. Cserepet nem égettek, mert a föld nem volt alkalmas. Az uradalom meszet is égetett; 1 pozsonyi mérőért 15 dénárt szedett. A fát az uradalom adta, de az égető szállította a helyszínre a mészkővel együtt. Az eddigi tárgyalás során már több alkalommal szóba került a bodajki melegforrás és tó. A mezőváros történetében játszott jelentős szerepe indokolja, hogy kicsit részletesebben foglalkozzunk a kérdéssel. Nincs pontos adat arról, hogy mióta használták a bodajki források vízét fürdésre, de az kétségtelen, hogy az első orvosi vélemény 1765-ből származik. Ebben az évben Brigel János Máté vármegyei orvos vizsgálta meg a bodajki ,,ferdő vizet", a tapasztalatokról részletes jegyzőkönyvet vett fel. 88 E szerint a Kálvária-hegy aljában számtalan, egymáshoz közel eső forrás tört fel a különféle, kék, vörös, sárga, fekete kövekből és a fejér, vörös, fekete fövényből. A vízből vasat lehetett kivonni. A forrást kövekkel és töltésekkel kerítették el. A víz olyan bőséggel buzogott fel, hogy a töltésen kívül már malmot hajtott. A víz íztelen és szagtalan, langyosan meleg volt. A vármegyei orvos által végzett kémiai vizsgálat szerint: ,,a próbák világosan tanítják ezen víznek mind belső, mind külső véleélésben
