Fejér Megyei Történeti Évkönyv 13. (Székesfehérvár, 1979)
Aranyné Magyar Zsuzsanna – Degré Alajos: Balinka (Mecsér, Eszény, Gyón)
Ekkor már (1927-re) az akkori Zichy középbirtok helyébe a honvédelmi kincstár lépett 357 kat. holddal, amelyből 345 kat. hold erdő volt, 137 a közbirtokosság összes birtoka pedig 301 kat. holdra nőtt, melyből 151 kat. hold volt az erdő, 92 kat. hold legelő, 50 kat. hold pedig rét. 138 Gr. Károlyi József birtoka a felére csökkent (138 kat. hold). Másik fele a volt inotai és bodajki úrbéresek kezére került. 139 A határnak 58%-a tehát egyetlen nagy uradalom kezén maradt, igaz, hogy annak nagyobb része erdő. A határ 75%-a pedig a 100 holdon felülieké. Igaz, ebben a közbirtokosság 301 holdja is benne van. A község lakossága tehát semmiképpen nem élhetett meg a földművelésből. Igaz, ekkor már új megélhetési alap nyílt meg: a szénbánya. Jellemző módon 1941-ben a 874 főnyi összlakosságból 315-öt számítottak keresőként, ebből 160-at mezőgazdasági és erdőgazdasági dolgozóként, 118-at bányászként, 27-et ipari, kereskedelmi, szolgáltatási dolgozóként, 8-at közszolgálati alkalmazottként (ide tartozhatott a postakihordó, kisbíró, mezőőr), és 2 nyugdíjast. A keresők és családtagjaik száma így alakult: Mezőg. Erdészet Bányászat Ipar Közi. Közszolg. ^.reső össz. ker. össz. ker. össz. ker. össz. ker. össz. ker. össz. 155 417 5 13 118 350 8 25 19 38 8 29 Persze, ezek a számok irreálisak, mert a mezőgazdasági dolgozók feleségét és gyermekeit, bármennyit dolgoztak is kisgazdaságukban, nem keresőnek számították. A mezőgazdasági keresőkből azonban csak 60 volt az önálló gazda (egyik nagy- vagy középbirtokos sem lakott itt), 39 az állandó alkalmazott (cseléd), 2 mezőgazdasági szellemi dolgozó, 16 az időszaki munkás (napszámos). Persze, ez utóbbi a valóságban több volt, mert az 1—5 holdon gazdálkodók is jórészt napszámosmunkából éltek. Az önálló gazdák közül (itt nem számítva az 1 holdon aluliakat) 1— 5 holdon gazdálkodott 12, összesen 48 családtaggal; 5—10 holdon gazdálkodott 14, összesen 68 családtaggal; 10—20 holdon gazdálkodott 29, összesen 141 családtaggal; 20—50 holdon gazdálkodott 3, összesen 10 családtaggal; Egyéb önálló mezőgazdasági 2, összesen 8 családtaggal. Egészséges, saját birtokából megélni képes kisgazdaság tehát mindössze 46 volt. A képet 5 önálló kisiparos, 5 kereskedő, 1 szolgáltatási vállalkozó teszi teljessé. Ipari alkalmazott mindössze 3, szolgáltatási 10, közlekedési 3 volt. A lakosság többségét tehát a mezőgazdasági dolgozók tették ki, de ezek nagy többsége alkalmazott, vagy napszámos volt. 140 A mezőgazdasági művelési ágak megoszlása katasztrális holdakban számítva a következőképpen alakult: