Fejér Megyei Történeti Évkönyv 13. (Székesfehérvár, 1979)

Vadász Géza: Bakonysárkány

15 és 1/2 helyett csupán 13 nappal. Összesen így 100 napi igásrobottal növelte jobbágyai szolgáltatásait a földesúr. Igaz ugyan, hogy a negyed és nyolcad telekkel járó fa-, fonás-, vaj-, kappan-, csirke- és tojásbeszolgáltatás kisebb, mint amit akkor kap, ha az említett telkeket fél-, illetőleg negyedteleknek minősítik, ez a veszteség azonban elhanyagolható ahhoz a nyereséghez képest, amelyet a 100 nap igásrobot (illetőleg az ezzel egyenértékű 200 nap gyalogrobot) jelentett számára. Az említett két kategórián kívül még kétféle társadalmi réteg található ekkor Sárkányban, öt házas zsellér, akiket az urbárium így definiál: „akárki más egy fél fertálosnál (azaz 1/8 telkesnél) kevesebbet bírjon, csak házas zsellér gyanánt tartattassék". Ezenkívül összeírtak még hét más házán lakó zsellért. A zsellérek nem kötelesek a duplázásra, vagyis kaszálás és aratás idején sem veheti tőlük duplán a kézi vagy marhás szolgálatot a földesúr. Az úrbérrendezés irataiból Sárkány gazdasági képe így rajzolódik ki 1768-ban: a községnek van helyben egy malma, azonban nem elegendő a helyi szükséglet kielégítésére, ezért 1—2 óra járásra mennek gabonájukat őrölni. A legelő mennyiségét elegendőnek minősítik a jobbágyok, de amiatt panaszkodnak, hogy az uraság birkákat tart a helységben. Az úrbérrendezést lebonyolító megyei küldött, Naszvady Károly azonban' jogtalannak minősíti a legelőt illető panaszukat, mondván, hogy az elegendő fejősteheneiknek és befogadóiknak egyaránt. A község külön földdel nem rendelkezik ekkor, hanem ,,ha az fűnek díszi vagyon", két szekérre való szénát kaszálhatnak. Szittyay Dénes 1940. évi templomtörténeti jelentésében azt a szájhagyományt említi, hogy őseik az 1774-ben épült templomocska padlásán raktározták el a község tulajdonát képező szénát és szalmát. Szőlőhegye ekkor még nincs a községnek. Jószágaikat könnyen el tudják adni, mivel a „király köves uttya" (Via Regia) mellett fekszik a falu, közel Fehérvárhoz, Győrhöz és Komáromhoz. Saját erdőkkel a jobbágyok nem rendelkeznek, de elegendő tűzre és épületre való fát kapnak az uraságtól. A faizásért (lignatio) viszont a következő adóval tartoznak neki: a negyedtelkesek 1/4, a nyolcad telekkel rendelkezők pedig 1/8 öl fát kötelesek beszállítani a kijelölt helyre, amelyet a zsellérek előzőleg felvágtak. Az 1768-as összeírás azt mutatja, hogy ekkor még magyar volt a lakosság többsége, összesen 32 család. Nevük után ítélve magyarok voltak a következők: Dudás, Gulyás, Békási, Viola, Keresztes, Hadaró, Kuti, Fogas, Sütő, Tamás, Hegyi, Csonka, Lendvay, Kertész, Radocsányi, Szőlősi, Takács, Kiss, Pusztai, Kálóczi, Bujdosó, Vödrödi, Méhes, Pál, Kovács, Torma. Német-szlovák nemzetiségűek: Kollek, Németh, Keller, Keszner, Hantz, Holler, Ainstetter, Totth, Morvái, Stokonitz, Babirák, Ludvig, Dietrich; összesen 18 család. Az összeírtak közül 15 család 1748 és 1756 között telepedett be Sárkányba, 35 pedig 1756 után. Láttuk, hogy a telkek kiformálódásánál és a robotkötelezettség megállapításánál milyen mértékben tértek el a Mária Terézia-féle úrbérrendezés hivatalosan előírt szabályrendszerétől. Ez az anomália a megye területén másutt is megmutatkozik. Mórott például, amely a megye legjelentősebb mezővárosa volt ekkoriban, a század végéig nem ment át a gyakorlatba a formálisan bevezetett urbárium, amint azt Mórról szóló tanulmányomban kimutattam. Hasonló sors várt rá Sárkányban is, ahol 1791ben gróf Bethlen József földesúr a kontraktus szerint jobbágyai kérésére ,,a felséges urbárium által kiszabott kötelességektől feloldoztatván, kont-