Fejér Megyei Történeti Évkönyv 13. (Székesfehérvár, 1979)

Heiczinger János – Lencsés Ferenc: Bakonycsernye

Almási Brúnó, az evangélikusok kántortanítója 1914 végén nyugalomba vonult, és Székesfehérvárra költözött. Távozásával a bakonycsernyei evangélikus iskolában a szlovák tanítás megszűnt, amely eddig is csak arra szorítkozott, hogy a szlovák istentiszteleten használatos, gót betűkkel nyomtatott Tranoscius énekeskönyv olvasását megtanulják. Ekkor cserélt gazdát Dolosdpuszta. Űj tulajdonosa dr. Csöndes László, a sárvári bajor főhercegi uradalom Sárváron lakó igazgatója lett, aki egy ispánt telepített a dolosdi kúriába. 1914 őszén már a betakarításra 30 orosz hadifoglyot hozatott a pusztára. A honvédkincstár tulajdonába jutott Inotapusztán 1915-ben szeszgyár épült, ahol a csernyeiek által termelt burgonyát főzték ki, és moslékjával ökröket hizlaltak. A háború folyamán százon felüli bakonycsernyei esett el a különböző harctereken, és számosan hadifogságba estek. Említésre méltó esemény nélkül múltak el az őszirózsás forradalom és a proletárdiktatúra hónapjai, ezért az ellenforradalom sem okozott nagyobb változást a községben, csupán a megszálló román királyi hadsereg erre járó alakulatai garázdálkodtak. A Nagyatádi Szabó-féle földreform során az itteni földbirtokos klosterneuburgi kanonokrend távol fekvő és vizenyős földjét adta le. Az átengedett területet felparcellázták. Az összes házhelyigényt nem tudták kielégíteni, mivel 300 négyszögöl — 1 kh nagyságban nem egészen 100 házhely talált gazdára. Ekkor létesült az ún. újtelepi rész (124 kh 279 lakossal), ahol döntő többségben bányamunkások laktak, ezt 1932-ben a községhez csatolták.A háborút követő pénzromlás, a korona elértéktelenedése jót tett a bakonycsernyeiek azon részének, akik Sikátorpuszta felparcellázásánál eladósodtak, mert tartozásaikat könnyen kifizették az értékében leromlott pénzzel. A szén és bányászata nem volt ismeretlen a bakonycsernyei emberek előtt. Az inotapusztai szénkibúvásról már említés történt. A szápári bánya lóvasútjának szenes kocsijai a községen haladtak végig. Az erdélyi bányák román, a pécsiek hosszú időre jugoszláv kézre jutottak, s ez a szakemberek figyelmét a bakonyi szenekre terelte. 1920-ban egy bányaigazgató, Janotta Ferenc megszerezte a bakonycsernyei szén kitermelési jogát, de hamarosan rájött, hogy a telep alkalmatlan a műveltetésre, s így a bányászat Bakonycsernyén abbamaradt, mielőtt igazán megkezdődött volna. A Fejér megyei Balinka község határában levő Nagygyónpuszta területén ugyanazt a szenet találta meg Bálás Jenő bányamérnök, aki a vértesi bauxit feltárásával tette híressé nevét. Fejér megyei Kőszénbánya néven részvénytársaságot szervezett kitermelésre. A nagygyónitól nem messze fekvő kisgyóni terület szénleletére Freund Béla szerzett bányajogot és alapított Kisgyóni Bánya néven részvénytársaságot. Mindkettő részvényeit megszerezte az újpesti Wolfner család és Kisgyón Bakony vidéki Kőszénbánya Vállalat néven összevonta. Kisgyónban létesített bányatelepet, ennek igazgatását Tusnády Ferenc bányamérnökre bízta, aki Kisgyónban aknát nyitott, épületeket emeltetett, azokba erdélyi származású bányászokat telepített. Megépítette a bánya energiaellátását szolgáltató gépházat. A szén elszállítására, részben a megszűnt szápári bánya lóvasútjának nyomvonalán, 1923-ban keskenyvágányú vasutat épített Bodajkig. Mindez a húszas években történt. Ebben az évtizedben a fejlődő bánya munkásai közé került Bakony csernye agrárproletár és törpebirtokos népe.

14 A két világ-