Fejér Megyei Történeti Évkönyv 13. (Székesfehérvár, 1979)

Heiczinger János – Lencsés Ferenc: Bakonycsernye

' Az itt következő záradék, mely a szerződésen olvasható, arra enged következtetni, hogy a csernyeiek az előzőnél előnyösebb szerződéshez, jutottak végül is. „Alulírott évben és napon általam felolvasott és az uradalmi tiszt% tartóság és a helység bírája, ifjú Pukancsik János, esküdtjeinek, éspedig Hulanszky Mihálynak, Horváth Ádámnak, Michna Mártonnak, Licsni Andrásnak, Jurena Pálnak. Batsik Györgynek és Boros Jánosnak, a helység népéből is Horváth Istvánnak, Geller Istvánnak, Varga Mihálynak, Raclocha Mártonnak, Gábor Mártonnak, Kapszák Jánosnak, Lach Jánosnak, Hódul Mártonnak jelenlétében megmagyarázott szerződést a jelenlevő megírt lakosok úgy a maguk nevében, mint a szerződést aláíró többiek nevében elismerték, miután előzőleg a tiszttartóság által pontról pontra megtárgyaltatott, egészében és külön helybenhagyták, kivéve az egy napi külön robotot. Melyről jelenlevők kiadjuk ezen tanúbizonyság levelet. Csernye, 14. Maii. 1792. Ányos Ignác vicejudlium." 1794-ben végre teljesült István gróf vágya, hogy a zsidári malmot, melyért a faluval annyi pörlekedett, 120 rénes forint bér fejében a községtől megkapta. Ezekben az években folyt az első népszámlálás Magyarországon, és készítették el II. József hadmérnökei az ország első térképét. Csernye lakossága 1785-ben 2250 volt, köztük 1 pap, 9 nemes, 37 polgár, 165 paraszt, 193 polgár és paraszt örököse, 234 zsellér, 67 egyéb, 475 fiúgyermek, 1069 nő. Az akkor készült térképen már házak vannak a mai Rákóczi, Kossuth, Kuruc, Dózsa és Deák Ferenc utcák egész hosszában. Veszprém vármegye legnépesebb faluja volt. A pereskedés feldúlta a bizalom légkörét az uradalom és a nép között. A sokat hangoztatott fenyegetőzés, hogy készebbek itt hagyni a falut, szándékká testesült. 1790-ben tapogatóztak a helytartótanácsnál a bácskai Pivnicára való település ügyében. 1802-ben 17 család valóban áttelepült a Szlavonországban levő Kobasicára. Napóleon háborúi csak a szomszéd falu határáig értek el, ennek ellenére a csernyeiek megjárták a hadak útját, bizonyítja a hadiözvegyek felsorolása és a katona megjelölése a későbbi névsorokban. 1810-ben földrengés rázta meg a vidéket, amit a tudomány móri földrengés néven említ. Okait Kitaibel Pállal, a tudós egyetemi tanárral vizsgáltatták meg, aki észleléseit latin nyelvű könyvecskében tette közzé. Csernye a katasztrófa által sújtott vidék szélére esett, mégis a hivatalos összeírás szerint 17 000 forintnyi kárt szenvedett. Ma Böhm Lajos, sütőmester lakja az egykori uradalmi tisztilakot. Az épület sarkainak bástyaszerű megtámasztása még a földrengés okozta repedések emlékeit viseli. Amint Kitaibel könyvében megírta, főleg a kőházak szenvedtek kárt, a régi módon gerendavázba rakott patics falak csak sárzásukat dobták le. Az 1786-ban felszentelt evangélikus templom tornya úgy megrongálódott, hogy a harangokat le kellett szedni és az egyházközség maga 6000 forint épületkárt szenvedett, A földmozgások csak 1838-ban szűntek meg telje sen, hatásukra egyes források elapadtak, másutt újak fakadtak. A csernyei jobbágyok 1816-ban Ferenc császárhoz intézett kérelmükben felelevenítették a ki nem fizetett irtásbér iránti igényüket. Az úriszék elé utasították őket keresetükkel. Itt tiszti pártfogójuk, Ányos István, maga is környékbeli földbirtokos nemes, ki a Zichyeket ismerhette, megvádolta 13 Fejér megyei történeti évkönyv 13. 193