Fejér Megyei Történeti Évkönyv 13. (Székesfehérvár, 1979)

Farkas Gábor: Alsószentiván

ban levő házzal együtt — azt kezelésbe is vette, amikor arról értesült, hogy a földesúr a kocsmát más bérlőnek is bérbe adta. A vármegye a szolgabíró útján inti Horváth Zsigmondot, hogy a szerződést tartsa be.

60 Egyébként még két kocsma működött Alsószentivánon ezekben az évtizedekben. 1804-ben még Fekete István és Fárik János is bérelt 1—1 kocsmát,

61 amelyek ugyancsak a nemesi közbirtokosok tulajdonában voltak. A lakosság számának növekedése igen lassú, de azt is gyakori stagnálás és visszaesés jellemzi: 1836-ban 657, 1850-ben 822, 1856-ban 848, 1870ben 703 fő volt. Az uradalmak munkaerő-szükségletét főleg a férfilakosság látta el, amely számban is kielégítőnek mutatkozott. A puszták lakosságát felmérni nemigen tudták. Ez az oka annak, hogy rövidebb időközökön belül is ellentmondó adatokat találunk az alsószentiváni népösszeírásokban, illetve a publikációkban. Annyi azonban megállapítható, hogy a 19. század harmincas-negyvenes éveiben a központi településen a lakosságnak kb. 50—55'%-a élt, míg a többiek a pusztákon, majorokbán, uradalmi épületekben lakva a nagybirtokosok alkalmazásában állottak. Földesuraik közül 1840 körül a rácalmási Jankovich család birtokolta a legtöbb pusztát. Jankovich Miklós még 1831-ben a Vályi, 1838-ban a Podhorszky család birtokait is megvásárolta, de a Modrovich, a Kreskay, a Nagy, Németh, Pyber, Koller családok továbbra is birtokosok maradtak.

6- A Jankovich család alsószentiváni uradalmát Koller Pálnak 1833 őszén 12 esztendőre bérbe adta,

63 de a többi nagybirtokos pusztáik egy részét a helybeli zsellérségnek, uradalmi alkalmazásban már nem álló lakosoknak adta árendába. Ezek a bérletek a lakosság számára gazdaságiig sokat jelentettek, hisz úrbéres telekállomány nincs Alsószentivánban. Az 1848—1849. évi eseményeket az alsószentiváni lakosok nagyobb része a társadalmi átalakulás oldaláról értékelte. A lakosság a földesuraktól pusztákat bérelt. Ezekre az úrbéri megváltást kimondó törvények nem vonatkoztak. Az alsószentivániak — épp úgy, mint országszerte a zsellérség —, mindenfajta földesúri teher alól meg akartak szabadulni, így a pusztabérletek utáni robotszolgáltatástól is. A robotnapok száma gazdánként évi 15-től 110-ig terjedt. A gazdák a robot eltörlését kérték az igazságügyi minisztertől, aki azonban a kérelmet saját földesuraikhoz továbbította.

6

'

1 Ez 1848 július közepe táján volt, amikor a nemzetőrség toborzását is megkezdték. A földesurakkal való szembenállás azonban kihatott a toborzásra és az ekkor eredményre nem is vezetett. Bíró Ádám például kijelentette, hogy nemzetőrnek nem íratja be magát, mert neki ,,az urak semmit sem adtak". A nemzeti ügy elleni hangulat szítói éppen azok voltak, akik a módosabb gazdák közé tartoztak. Nekik volt szavuk a szegényebb nép körében is. A robotszolgálat tovább fenntartása idézte elő azt a helyzetet Alsószentivánon, hogy a bérlők nagyobb népcsoport előtt hangoztatták: a forradalomból „mi nem nyertünk semmit".

65 A bérlők — mint már utaltunk rá — a bérletföldeket igyekeztek megszerezni maguknak. A földesurak azonban ezt törvényesen meg tudták akadályozni, hiszen a bérletben levő területek allodiális jellegűek voltak és nem tartoztak az úrbéres állományba. Ilyen jellegű földek Alsószentivánban nem is voltak. így a jobbágyfelszabadításról szóló törvények rájuk nem is vonatkoztak. Ez volt az oka a bérlők keserű kifakadásának, majd a nemzeti ügy iránti idegenkedésének is.