Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Tanulmányok - Erdős Ferenc: A polgári forradalom és szabadságharc története Fejér megyében 1848 – 1849

olyan kérdéseket: kik lehetnek a mobilizált nemzetőrség tagjai, a nemzetőr-kvalifikációval nem rendelkezőkre ki lehet-e terjeszteni a toborzást. Rendkívül szűklátókörűén a szervezés sikerének zálogát abban látták, hogy „felpénzt" ígértek a jelentkezőknek. Természetesen az államilag biztosított 8 krajcáros napidíj kiegészítése 16 krajcárra jelentős vonzerőt gyakorolt a zsellérek, a mesterlegények és az inasok között, de a tehetősebbeket a napidíj nem gyűjtötte a szabadság zászlai alá. A megye gondoskodott az önkéntesek családtagjairól is, biztosította a harcok során megrokkanok, az özvegyek és árvák ellátását. Lényegében a bizottmány — a felpénz kivételével ugyanazon feltételeket fogadta el, mint hetekkel korábban a városi közgyűlés. Az ülésteremben izzó hangulat uralkodott. Nagy főszolgabíró felszólította a tisztikart a példamutatásra, a nemzeti függetlenség megvédésére. Felhívásához 13-an csatlakoztak. Már befejeződött a tanácskozás, amikor Közel István tárnoki bíró kért szót, s önkéntesnek jelentkezett. „Szégyenlem, hogy közrendű néptársaim közül egy sem szólalt fel, de hogy megmutassam, miként igaz magyar vagyok, és szeretem hazámat, ezennel én is felajánlom magamat." Jelenlevő „néptársai": Ladányi Pál gárdonyi tanító, Kováts István seregély esi és Győry István pákozdi jegyző követte példáját.

154 Augusztus 21-én a megyeszékhely általános lelkesedéstől volt hangos, a tisztikar nagy reményekkel látott hozzá feladatának teljesítéséhez. Hamarosan tapasztalniuk kellett, hogy lelkesedéssel a szervezett munkát pótolni nem lehet. A bicskei járásban a toborzás első napjai sikerrel zárultak. Főként a nemesek jártak elől jó példával, szervezték az önkénteseket, buzdították a népet, akik „lelkesedéssel ajánlák fel magukat a haza védelmére". Zsellérek, cselédek, iparoslegények csatlakoztak az önkéntesekhez. Nagy megütközéssel vették tudomásul a főszolgabíró utasítását, hogy a cselédeket ki kell zárni a nemzetőr seregből. Az önkéntesekre Ügyelő Bizottmány augusztus 26-i rendelete megtorpanást idézett elő a toborzás menetében, s megyeszerte kialakult az a vélemény, hogy a szervezés nem fogja elérni célját, ha kizárólagosan a nemzetőrökre korlátozódik. Még a járási tisztikar tagjai sem értettek egyet a határozattal. Elsőnek Hollósi Károly főszolgabíró — maga is önkéntes szolgálatra jelentkezett — fogalmazta meg ellenvéleményét: ,,. . .vész idején mindenki, ki felállni védelemre kész, örömmel fogadandó volna". Érden a nemzetőrök közül senki sem, csupán két kovácslegény jelentkezett önkéntes szolgálatra. Martonvásáron is eredménytelen maradt a toborzás, itt három mesterlegényt és egy zsellért írt össze a főszolgabíró. Hasonló gondokról számoltak be a megyeszékhelyre érkező jelentések is. Vaj tán 1, Alapon 16, Alsószentivánon 1, Cecén 2 nemzetőr jelentkezett. A cecei közbirtokosok 11 bérest fogadtak, de a megyei bizottmány rosszalta az eljárásukat, mert „a kocsisok, szegődött szolgák" nemzetőr-kvalifikációval nem rendelkeztek. A sármelléki járás második kerületében az önkéntesek „igen gyéren", összesen 8-an jelentkeztek. Csurgón a jegyző (Szabó János) személyes példamutatása ellenére eredménytelen volt a toborzás. Isztiméren, Balinkán és Guttamásiban senki sem lelkesedett, Kuti helységben is járt a toborzó küldöttség, de a férfiak jelentős része aratással, csépléssel volt elfoglalva. A seregélyesi, perkátai és sárosdi nemzetőrök egységesen léptek fel. Nyíltan nem tagadták meg a szolgálatot, de kijelentették: bizonytalan időre