Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)
Tanulmányok - Erdős Ferenc: A polgári forradalom és szabadságharc története Fejér megyében 1848 – 1849
tését követelték. 82 A sárladányi telkesek és házas zsellérek már együttesen léptek fel az 1768. évi úrbéri „állapotba" történő visszahelyezésük érdekében. A legelő elkülönítésén túl a zselléreknek egynyolcad telki állományt követeltek. A legelő elkülönítésében mind a telkesek, mind a zsellérek érdekelve voltak, mert állatállományuk ellátását csak oly módon tudták biztosítani, hogy az uradalomtól 100 hold legelőt béreltek. A kontraktus viszont kötelezettségükké tette 350 hold rét lekaszálását, összegyűjtését és boglyákba rakását. 83 Rácalmáson a házas zsellérek és telkesek szembenállására az utóbbiak erőszakos, jogtalan tettei adtak okot. A legelő elkülönítésekor a zsellérek is megkapták illetőségüket, de a telkes gazdák a zsellérek állatait a csordából kiverték, s a legelő kopár és homokos részére hajtották. A 106 házas zsellér elégedetlenségének megtörésére a megye deputációt rendelt a helységbe. 8 '' Martonvásáron viszont a zsellérek a volt úrbéres jobbágyokkal közösen akarták használni a legelőt. A kerület szolgabírája a zsellérek követelése ellenére arra kérte az alispánt: ne siessen kérésük teljesítésével, mert Martonvásáron a „régi gyakorlatot" hagyta meg a törvény, tekintettel arra, hogy az úrbéri reguláció még nem történt meg. 80 A sáregresiek is sorra követték el kihágásaikat: az „erőszakos legeltetések" mindennapossá lettek a községben. Itt is az uradalom korábban elkövetett visszaélésére hivatkoztak a parasztok; a község a „régebbi időkben" nádlással bírt, de azt a rétet, amelyen a nád termett, elvették tőlük, s ily módon kaszálóik területe tetemesen megcsappant. Az egresi elöljáróság a község parasztságának nevében is kérte a „földrablás" felülvizsgálatát; a helységbe érkező szolgabíró és a megyei kiküldött nem a panaszok, a sérelmek orvoslását tartotta elsődlegesnek, hanem a mozgalom vezetőinek letartóztatását. Ez a törekvésük a lakosság összetartása eredményeként meghiúsult. Kénytelenek voltak elismerni, hogy „a bujtogatás s a legeltetések kezdőit ki nem puhatolhatták". Tehát ez esetben sem a parasztok sérelmeinek kivizsgálása vezérelte a megyét, hanem a megtorlás, amely a sáregresiek esetében a legeltetés során keletkezett károk megtérítésében fejeződött ki. 8(1 Igar parasztsága az úrbéri egyezség ellen emelte fel tiltakozó szavát, sőt a „kierőszakolt" egyezség megszüntetését, az uraság által elfoglalt legelők és rétek visszaadását követelték. 8 ' A velenceiek a tagosítás során tőlük elvett 8 egész telek visszaadásáért emeltek szót. Az uraság eljárását a helytartótanács is jogtalannak minősítette. A telkes jobbágyok elégedetlensége fokozódott, amikor 1347-ben a földesúr „a helység mezején" — a kontraktus ellenére — majorsági zsellérházakat épített, s a „marhalegelésre" kijelölt legelőből majorsági kaszáló lett. Pákozdon a határfelmérés ellen tiltakoztak, követelésük: az új felmérés során a volt úrbéresek illetőségét egy tagban adják ki. Gátat akart vetni annak a gyakorlatnak, mely a határ művelés alatt levő területeinek rossz és silány részét juttatta a parasztoknak. 88 Hercegfalván a parasztok és az uradalom közti vita. az elégedetlenség kútforrása a már befejezett határrendezés volt. Az úrbéres szántók és legelők nagy része „szélhordta homokból" és „víz állásos" területekből állt. A község betelepítését (1811) követő hatodik esztendőben az uradalmi tiszttartó a jobbágyok használatában levő legelő egy részét önkényesen elvette, s az uradalom részére „elbarázdoltatta". Rétjeik holdját csak 800 négyszögölével mérték ki, az állattartást a területcsonkításon kívül azzal is veszélyeztették, hogy első osztályúvá minősítették, holott „igen kevés
