Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Tanulmányok - Heiczinger János: Fejezetek a cigánykérdés alakulásáról

Feltételezhető, hogy ezen rossz véleményre az a botrány késztette a szerzőt, ami könyvének megírása idején verte fel Európa közvéleményét a Pressburger Zeitungtól a Frankfurter Stat Ristrettoig az akkori sajtó híradásai nyomán. A leírt események színhelye Magyarország része, az akkor Hont vármegye volt. Ez a terület ma Nyugat-Szlovákiában, a Dunakanyartói északra, a Garam és Ipoly folyók között terül el. 1782-ben, miként azt a vármegyei törvényszék ítéletének bevezető soraiból megtudjuk „éjszakai tolvajlások" miatt összefogtak egy sereg cigányt. A Mária Terézia által megreformált perrendtartás még lehetővé tette a vádlottak kínvallatását is. Az ilyen kezelésnek alávetett cigányok bevallották, hogy 41 személyt megöltek és kiraboltak. Mikor pedig áldozataik maradványait az általuk megadott helyen nem találták, újból kínpadra vonták őket. Egyikük arra a kérdésre, hogy áldozata holttestét hova tette, kínjában azt felelte: — Megettem! Erre a vádat kiterjesztették az antropofágia, emberevés bűntettére is, erre vonatkozólag végigkínozták a vádlottakat. Az így kapott beismerő vallomások alapján 35 személyt halálra ítéltek és úgy rendelkeztek, hogy az ítéletet a három csoportra osztott elítélteken a vármegye három egymástól távol fekvő helyén kell végrehajtani. A Pressburger Zeitung helyi tudósításban számolt be a Bát, Csáb és Kemence helységekben lefolyt különös kegyetlenséggel végrehajtott kivégzésekről. Ezek folyamán 12 nőt lefejeztek, 14 férfit előzetes kerékbetörés után felakasztottak. Végül a főbűnöst előzetes kerékbetörés után — melyet alulról felfelé kellett minden egyes végtagon négy részletben a hóhérnak elvégezni — felnégyelték. A források szerint II. József csak a sajtóból értesült az eseményekről. Felháborodott, hogy nem terjesztették elé az ügyet. A vármegye eljárásának felülvizsgálatára bizottság kiküldését rendelte el. Ez a bizottság abból a tényből, hogy az állítólagos áldozatok többségét életben találta, megállapította a bíróság tévedését, de megállapítását már nem hozták nyilvánosságra, hanem a még életben levő elítélteket szabadon bocsátották. Grellmann a megrendszabályozás kudarcát abban látta, hogy a törvényhatóságok nem hajtották végre az uralkodó rendeleteit. Ennek tényét magunk is láthattuk a megelőző fejezetekben. Jellemző ez főleg Mária Terézia korára, ugyanis II. József rendeleteit már nem merték semmibe venni. Magam a fő okot abban látom, hogy azok már Mária Terézia korában is elkésettek voltak. III. Károly uralkodásának korai szakában a földbirtokosokat talán még rá lehetett volna venni a cigányok befogadására, de egy nemzedékkel később már fölöslegesek voltak. Dr. Herrmann egyetemi tanár, aki a cigánycsapattal együtt vándorolt hosszabb ideig, megtanulta nyelvüket, megismerte észjárásukat, azt írja róluk, hogy ,,a (cigány) impresszionista szelleme a maga könnyelműségében nem képes arra, hogy reprodukálva a múltat, tanulságot merítsen belőle, vagy hogy előre gondoskodjék a jövőről. A földmívelőnek pedig számot kell vetni a múlttal és bízni a jövőben. A birtokjog iránt sincs érzéke. Itt egy nép megcsontosodott jellegével állunk szemben." De ha ezt a népi sajátságot elfogadjuk oknak arra, hogy a cigányok miért nem tudtak beleilleszkedni a rendi társadalomba, valami hasonlót kellene arra is találnunk, hogy a kapitalista társadalomban az 1848-at követő száz esztendő miért múlt el szinte eredmény nélkül felettük. Holott a jogilag alattuk álló, batyuzó kereskedelemből élő falusi zsidóság emancipáció-