Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Tanulmányok - Heiczinger János: Fejezetek a cigánykérdés alakulásáról

A banda cimbalmosa egy székesfehérvári gyár nyugdíjasaként él a községben, tanácstag. Saját házában lakik. Egy fia fegyőr, egy másik apja foglalkozását folytatja. Egyik leánya egy bányász özvegye, maga is dolgozó, másik leánya egy nem cigány kőműves felesége. A brácsás özvegye üzemi dolgozó, saját házában él, gyermekei mind szakmát tanultak vagy tanulnak. A nagybőgős öccsével az erdőgazdaság parkettaüzemének dolgozója. Házat vásároltak, abban élnek. Felesége is üzemi dolgozó. Leányuk kertészeti szakiskolát végzett, egy volt iskolatársa felesége lett, és annak szülővárosában dolgoznak szakmájukban. Fia cimbalomszakos tehetséges zenei növendék. A futó borbély utódjának most a Piac téren van takaros műhelye, maga a gyógyszertár mellett, saját házában lakik. Leánya egy nem cigány szakmunkás felesége, maga is üzemi dolgozó. Néhány évvel a második világháború kitörése előtt került az illetőségi törvény alapján toloncúton egy teknővájó cigány família Bakonycsernyére. A falu szélén, egy elhagyott homokbánya gödrében építette fel kunyhóját. Fajtájához híven nem szeretett dolgozni, a kisgyóni szénbánya fatelepén számára szerzett munkaalkalommal nem élt és a háború alatt eltűnt. Csak utána került vissza, megnövekedett családdal. Ezek felserdülvén, a bányánál, később a megalakult mezőgazdasági termelőszövetkezetnél találtak megélhetést maguknak. Egyik fia ma 16 gyermekes bányász, ki állami kölcsönből házat épített, melynek elkészítésénél a bánya és munkatársai, bebútorozásában pedig a Vöröskereszt helyi csoportja nyújtott számukra jelentős támogatást. Nőtestvére egy szintén cigányból lett bányász felesége. Gyermekeik között már kertész és sütőiparos is van. Ma már cigánytelepen mindössze két család él a régiek közül. Azok is átépített házakban, polgáriasult körülmények között. A házak megvételére 455 000, építésre 180 000 forint kölcsönt kaptak, azt törlesztik. Ne higgye azonban senki, hogy a régi lakosok közé befurakodó cigányokat Bakonycsernyén diadalkapukkal várták. Itt is idegenkedtek tőlük, sőt a közös udvarban lakó cigány és nem cigányok között könnyű testi sértésig terjedő véleménykülönbségek is voltak: legtöbbször nem a cigány lakótárs kezdeményezéséből. De új környezetükbe beilleszkedtek, házukat rendben és tisztán tartják, gyermekeiket iskoláztatják és rendesen öltöztetik. Köztük is előfordul részeges, csökkent szellemi képességű, még elmebeteg is, de nem nagyobb arányban, mint a nem cigány falubelieknél, Utószó Grellmann sokat emlegetett könyvében azt írja: „Negyedfélszáz éve bolyonganak idegen földeken, megtalálhatók délen és északon, keleten és nyugaton műveletlen és tanult, lusta és szorgalmas népek között. Mégis mindig, mindenütt azok maradtak, amik apáik voltak: cigányok. Afrika nem tette őket feketébbé. Európa fehérebbé, Spanyolország nem tanította meg őket lustálkodni, Németország szorgoskodni. A törökök között nem váltak Mohamed és a keresztények között Krisztus követőivé. Ismét és újból láttak városlakó embereket, de nem követték ezek példáját, hanem maradtak mindig, állhatatosan kóbor rablók."

223