Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)
Tanulmányok - Heiczinger János: Fejezetek a cigánykérdés alakulásáról
A cigányok Bakonycsernyén A Bakonyerdő északkeleti csücskében fekvő Csernye a századforduló táján kapta előnevét. Megtelepítésétől fogva Veszprém vármegyéhez tartozott., és csak 1956-ban került Fejér megye móri járásához. A török világban nyomtalanul elpusztult falut földesura 1724-ben szállatta meg, lutheránus vallású, többségükben szlovák anyanyelvű és Nyitra vármegyéből származó jobbágyokkal. A vallásszabadság megléte és a kedvező úrbéri viszonyok mellett gyorsan fejlődő községet hamar megtalálták a cigányok is. Az evangélikus egyházközség első anyakönyve szerint 1728. szeptember 18-án egy cigánygyereket — kinek nevét sem ismerte —-, temetett el a lelkész. Feltehetően egy kóbor cigány gyermeke volt. 1738-ban már megtelepedett cigányok vannak: március 12-én Ferenc vajda és felesége Éva fia, János került keresztvíz alá, kinek nyolc csernyei jobbágy szerepel keresztapjaként. Még abban az évben Mihály cigány és felesége, Erzse Márton fia már beéri hat pár keresztszülővel. 1736-ban a szomszédos, ugyanazon földesúri család birtokában levő Sur helységben megalakul a római katolikus egyházközség. Attól fogva az tartja nyilván a csernyei cigányokat. Anyakönyvében 1764-ben jelenik először meg a ma is megtalálható Nyári cigánycsalád neve. 1775-ben a helytartótanács rendeletéből Veszprém vármegye felső járásának szolgabírája összeírta járásának cigányait, ebből többet is megtudunk róluk a zsinórmérték szerint készült lajstromból. Eszerint a Csernyén zsellér sorban, kétkezi munkájából élő Nyári Jánosnak 5 gyermeke van, közülük a 2 idősebb leány a földesúr Csernyén lakó tiszttartójánál, a két kisebb a regálé kocsmát bérlő zsidónál cselédeskedik. Nyári háza a többi zsellérekétől külön áll. Maga döghúst nem eszik, lóval nem kereskedik és a hadipénztárba 1 forint 26 dénárt, a háziba 81 % dénár adót fizetett, tehát nem volt földhözragadt szegény. A lajstrom szerint egyedül képviselte fajtáját. Eszerint már beleilleszkedett az adófizető falusiak osztályába. A későbbiekben sem volt baj a csernyei cigányokkal. Legalábbis a várpalotai úriszék kazalnyi áttanulmányozott iratai között nem találkoztam a neveikkel. A helytartótanács 1837. szeptember 19-én intézményben szólította fel a törvényhatóságokat, hogy: „mivel szükségessé vált itt értesülést kapni nem csupán családjaiknak és személyeiknek számáról a cigányoknak, hanem arról is, milyennek látszik életfenntartásuk, ezen királyi helytartótanács kéri kívül címzett uraságotokat, hogy az ide mellékelt minta szerint területükről a cigányok összeírását küldjék fel ide. Br. Eötvös Ferenc."~ J A két háború között még ott hányódott Bakonycsernye régi irományai között az a százesztendős Currens-Könyv, melybe az egykori jegyző belemásolta az itt következő sorokat: „Tudósítás. A nagyméltóságú kir. helytartótanács f. é. Szt. Mihály hava 19-én kelt kegyes intézvényében megrendelni méltóztatott, hogy a helységben lakozó cigányok vagy új polgárok az alább készített lajstrom szerint összeírassanak, éspedig minden helység jegyzője ezen tudósításom vételével ezen rendelést teljesítse, s hozzám küldeni el ne mulassza, úgy, hogy legfeljebb december 7-ig minden helységből, ahol cigányok állandóan tartózkodnak s lakoznak, hozzám küldessen. Kelt Kardosréten, november 23-án. 1837. Ányos Farkas főbíró."
