Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Tanulmányok - Heiczinger János: Fejezetek a cigánykérdés alakulásáról

4 rovat a földet birtokló cigányokat mutatta ki. A 18-ba az egész, a 19-be a félhelyesek, a 20-ba a negyed- és a 21-be a nyolcad telkesek kerültek. Egész helyes 1 volt a Székesfehérvárott zsellérként (inquilinus possessionatus) kimutatott család. Fél telkes egy sem akadt, fertályos is csak 12, míg oktályos 25 volt. Vagyis csupán minden hatodik cigány család birt földet, de összesen sem használtak másfélszáz hold szántónál többet. (Tehát nem a cigányok hibájából „nem szokta a cigány a szántást", hisz alig adtak rá módot, hogy megszokhassa.) Mert a földesúr vagy a mágnás nemesi tiszttartója a helytartótanács által szorongatott szolgabíró kérésére ha meg is engedte, hogy a birtok valamelyik semmire sem alkalmas zugában letelepedjék egy-két cigánycsalád, már begombolkozott, mikor arra került volna sor, hogy az uralkodói elgondolásnak megfelelően „megművelésre telket hasítsanak ki" számukra. Erre III. Károly idejében még futotta volna az allódiumból. Mária Terézia rendeletei idejében azonban már a szessziós földeket is egy táblába szántották volna. A zsinórmérték szerinti táblázat 22. és 23. rovatában Fejér megyében 155 házas zsellér (inquilinus) és 23 hazátlan zsellér volt (subinquilinus). Ez a 12 fertályos és 25 oktályos jobbágycsaláddal együtt 215 úrbéres famíliát tenne ki, holott név szerint csak 211-et ismerünk. Székesfehérvár városa is zsellérként említi egyetlen cigánycsaládját, holott a vármegyében a legtöbb, egy egész hely volt a kezén. Ma már mindezek csak azért érdemelnek említést, mert megmutatják azt a zűrzavart, ami a megtelepített cigányok jogállása körül még sokáig mutakozott. így Marczibányi követ még az 1833. évi országgyűlésen is tagadólag nyilatkozik a cigányok úrbéres volta felől.

174 A következő rovatpár afelől érdeklődik, hogy a többi lakosokkal megegyező módon öltözködnek-e vagy sem. Valamennyi család az igen rovatba került. Ismeretes, hogy Mária Terézia idejében szigorú rendszabályok írták elő mindenki számára, hogy rangja és rendje számára előírt módon ruházkodjék. A bécsi szeméremvédő bizottság pedig arra is ügyelt, hogy az öltözék ne legyen szeméremsértő módon hiányos. A cigányoknál a nők keleties és a gyermekek jelképes öltözködése még századunk első harmadában is megszokott volt, ezért a táblázat ezen rovatai kétségkívül kendőzöttek. Létfenntartásuk mikéntjéről adnának számot a 26—29. rovatok. A 26ba a zenészek kerültek, számszerint 13-an. Az általam feldolgozott járási táblázatok közül az 1785-ösök már csak 3 zenészről tudnak, ezek az alcsúti szegődményesek. A korábbi táblázatokban a zenélés gyakran előfordul a kétkezi munkásság és a kovácsmesterség mellett. Ez csak azt jelenti, hogy II. József rendelete 28. pontjára való tekintettel úgy a cigányok, mint az összeírok elhallgatják a muzsikálást. A 27. rovatba a kovácsok kerültek, egész Fejér vármegyében 9. Ez hihető, mivel a megye népes és jómódú falvai tudtak tartani nem cigány kovácsot is. A többség a 28. rovat szerint kétkezi munkából ált (laboré manuali). Ez akkor és még utána majd kétszázötven évig azt jelentette, hogy a vagyoni helyzet szerint kialakult falusi társadalomban a cigány volt a legutolsó személy, akit csak az ideigóráig tartó, valamint a legpiszkosabb és legrosszabbul megfizetett munka illeti meg. Ezért megbecsülésük a nem cigány koldusokénál is kevesebb volt. Erre mutat a 29. rovatban szereplő 4 koldus, mely szám bizonyára nem foglalja magában a koldulásból élő összes cigány személyeket.