Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Tanulmányok - Erdős Ferenc: A polgári forradalom és szabadságharc története Fejér megyében 1848 – 1849

Honvédelmi Bizottmánnyal, s Kossuthot tájékoztatták a városban lezajlott eseményekről. Délután a visszaérkező futár már hiába hozta a Honvédelmi Bizottmánynak a népfelkelők kiindulását elrendelő parancsát, ugyanis gyakorlati megvalósulását az adott helyzetben kialakult viszonyok lehetetlenné tették, és a meghirdetett népgyűlés megtartására sem kerülhetett sor. Drámaian feszült órákat élt át a polgárság; a fegyvert foghatók — elsősorban az ifjúság — elmenekültek a városból, a környező szőlőhegyekben kerestek menedéket. Az esti órákban már családostul menekültek a polgárok, marháikat elterelték, értéktárgyaikat kocsikra rakták, vagy elrejtették. így érthető, hogy a város ideiglenes bizottmánya csak rendkívüli erőfeszítések árán teljesíthette a katonai felszerelési eszközök, a ruházat nagy részének Seregélyesre történtő szállítását. A visszavonuló Perczel utasításait, szállítási kötelezettségeiket azért sem tudták maradéktalanul teljesíteni, mert „előfogat semmi árért és módon nem szerezhető", s a megyéből berendelt fogatoknak alig huszadrésze jelent meg.80 A városban maradók ellátása is növelte a gondokat; a mészárszékek bezártak. Akadozott a húsellátás, a közbiztonság szempontjából az utcák kivilágításához sem volt kellő mennyiségű olaj. Megnehezítette a városi bizottmány, de a megyebizottmány helyzetét is Batthyány István magatartása, aki nem élt a kormánybiztosok rendkívüli hatalmával. Meg sem kísérelte a félelem elmúltával a parasztság és a polgárság körében elszigetelten jelentkező ellenállók összefogását, hanem az elsők között Pestre menekült. Így Csányi utasítására a városba érkező Ámon Ferenc a törvényhatóság vezetőinek hathatós támogatása nélkül látott hozzá a gerillacsapatok, az ellenállás megszervezéséhez. Pátka környékén kezdte meg társaival — Sasku Károllyal és Fekete Jánossal — a szabadcsapatok toborzását. A környék vadászai lelkesen csatlakoztak az ellenállókhoz. Kezdeti sikerekről számolhatott be Sasku Csányihoz írt jelentésében: „Reménység van, hogy jó guerillácska álland össze." Azonban a Velencei-tó északi partján levő helységek népének lelkesedése önmagában — képzett, forradalmi vezetők hiányában — nem jelentette, és nem is jelenthette a népfelkelés eredményességét. Különösen abban a helyzetben nem, amikor — Sasku értesülése szerint — a népfelkelés kormánybiztosa addig kérte a felkelés meghirdetésének elhalasztását, amíg vissza nem érkezik Pestről. A Jellasics-hadtest előnyomulása pedig meghiúsított mindenféle elképzelést. A Móron állomásozó császári csapatok előőrsei 1849. január 1-én a fehérvári és a lovasberényi úton is feltűntek. Sárkeresztes helység lakosságát zab, kenyér beadására kötelezték. Ellenállás esetén felgyújtással fenyegették meg a községet. Csákberénybe is bevonult egy lovascsapat, s alkonyatkor gyalogság vonult Zámolyra. Az ellenség elől a zámolyiak szekerekre rakták gabonájukat és elmenekültek, erre a pátkaiak nagy része is elhagyta faluját.

281 Január 2-án három verebi lakos azzal a hírrel érkezett a városba, hogy a környékbeliek készek Székesfehérvár polgárainak segítségére sietni. Verebén azt hallották, hogy az ellenség rabol a városban. Székesfehérvár vezetői a forradalom és a szabadság ügyéért véráldozatra is kész verebiek előtt kijelentették: a népfelkelés a jelenlegi körülmények között céltalan, s „békével" hazautasították őket.

282 Pedig a kapcsolatok felvétele a vidék parasztságával, az ellenállás megszervezése lett volna a város vezetőinek egyik legfontosabb feladata, különösen abban a helyzetben, amikor napok, esetleg órák kérdése volt, hogy a megszálló erők birtokukba veszik a