Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Tanulmányok - Erdős Ferenc: A polgári forradalom és szabadságharc története Fejér megyében 1848 – 1849

szolgáltatás, a földesúri földtulajdon, a földrablás akadályozta a paraszti árutermelés jelentősebb mértékű kialakulását. Az 1846'47. évi adóösszeírás 7080 úrbéres telkes családfőt rögzített. Ebből 3085 családfő rendelkezett V2 telki állománnyal, az i

/

i telkesek száma 2343 volt. Tehát a l

/2 és V4 teleknagyság dominált a megyében. A jómódú parasztság, az egésztelkesek és az azon felüliek rétegéhez csupán 397 családfő tartozott. Az elszegényedés, a zsellérsors leginkább az egynyolcad telkeseket fenyegette, hiszen igaerő hiányában földjeiket nem tudták megművelni. A gazdag paraszti réteg megerősödését az is elősegítette, hogy soraikból kerültek ki az úri terhek egy részétől mentes falusi elöljárók. A falusi lakosság rétegeződése a század harmadik—negyedik évtizedében felgyorsult, ugyanakkor a parasztság antifeudális harca megélénkült, majd az 1848-at megelőző években állandósult.

3 Harc folyt a szabad bíró- és jegyzőválasztásért (Mór), a hatalmukkal visszaélő elöljárók elmozdításáért (Adony, Ercsi, Dunapentele). Az osztályharc legélesebben az úrbéres és a majorsági földek elkülönítésének kérdésében csúcsosodott ki. A század második negyedében gyors ütemben folytak a tagosítások. A földesurak visszaélései, a legjobb minőségű szántók, rétek és legelők elvétele, azoknak az uradalmi földekhez történő csatolása a parasztság ellenállásába ütközött. A helységek sorra tiltakoztak, pert perre halmoztak, a megye és a helytartótanács döntésétől várták sérelmeik orvoslását. Nemegyszer pénzt, fáradtságot nem kímélve az uralkodóhoz, a ,,jó király"-hoz fordultak. Az 1848 tavaszán fellobbant parasztmozgalmak sora bizonyítja — még a befejezett rendezések esetén is —, hogy a tagosítások során a földművelők „tetemes" károkat szenvedtek. Az úrbéri szabályozás által kiváltott jelentős megmozdulásra került sor Dunapentelén, ahol kimutatható az 1836. évi úrbéri törvények hatása. A „lázadás" vezetője Szórád Márton csizmadiamester volt, aki az 1832 •—1836. évi „honi nyelven" megjelent törvénykönyvet Pesten megvásárolta. Visszatérve a mezővárosba, házánál gyülekezett néhány jobbágy és zsellér. 1836 decemberében már a lakosság jelentős része Szórád mellett sorakozott fel, követeléseiket is megfogalmazták: síkraszálltak az 1808. évi úrbérrendezés törléséért, mert azt a földesurak a jobbágyok ellenállása dacára önkényesen vezették be. s az 1826-ban, a falu (Dunapentele 1833-ban nyerte el a mezővárosi rangot) vezetőinek közreműködésével, végrehajtott földfoglalást sérelmezték. A földesurak és az elöljárók ellen indított mozgalmat a megye leverte, a kizsákmányolt tömegek követelését elutasították.

1 A polgári forradalom előtti években Mány parasztsága szervezetten szállt szembe a földesúrral, Batthyány Kázmérral az elkülönítés kérdésében. 1845-ben végeztette el az uradalom a határ felmérését, s hozzáfogott a rendezés megvalósításához, amelyet a jobbágyok minden eszközt felhasználva meg akartak akadályozni. Természetesen a határrendezés nem maradt „törvényes és békés" korlátok között. 1845 decemberében már a megyei adminisztráció is közbeavatkozott, a mozgalom vezetőit azonban nem tudták letartóztatni, mert azok elmenekültek. Végh János telkes jobbágy vezette a mányiakat, aki a fegyveres ellenállás lehetőségét is felvetette: „. . . még egy kasza és vasvilla lesz Mányon, addig azt nem fogják felosztani, . . . ott vérnek kell folyni". 1846 nyarán falugyűlést hirdettek az egységes fellépés biztosítása érdekében, s a lakosságot — bizonyos szabadságlevélre történt hivatkozással — további ellenállásra buzdították. A föl-