Fejér Megyei Történeti Évkönyv 11. (Székesfehérvár, 1977)

Közlemények - Farkas Gábor: Adatok a dunántúli végvári harcok történetéhez. A Fehérvár térségből indított török harcok kérdése

Farkas Gábor: ADATOK A DUNÁNTÚLI VÉGVÁRI HARCOK TÖRTÉNETÉHEZ A Fehérvár térségéből indított török harcok kérdése Szántó Imre a Veszprém megyei Múzeumok Közleményei 11. számában (Veszprém, 1972.) ,,A végvári rendszer kiépítése a Balaton környékén 1541—1566." címmel írt tanulmányt. A szerző nagyértékű források feltárásával, adatok és tények bőségével rendelkezve, rekonstruálta a török háborúknak a Balaton vidékén, különösen annak északi részein lezajlott eseményeit, majd az agresszió nyomán keletkezett pusztulást. Dolgozatából megismerjük a királyi Magyarország erőfeszítéseit a török hódoltság útjának elreteszelésére, a portyák, a martalóc csapatok pusztításainak megakadályozására. A szerző írásához az alábbiakban további adatokat ismertetünk. Űgy véljük, hogy a félhold hatalmának keletdunántúli konszolidációja szolgáltatott alkalmas terepet a további előnyomulásra, Közép-Dunántúl meghódoltatására. 1543-ban Székesfehérvár —• a vidék legjelentősebb erődje, ahol több ezer főnyi katonaság is állomásozhatott — került a török kezére, de elveszett a magyarság számára e vidék több fontos vára is. 1543-ban Esztergom, Tata, Simontornya, Ozora, Csókakő, Gesztes, Vitány lett a töröké, de átkelt az ellenség a Sárvíz mocsarain is, s kezébe került Csíkvár, az átkelőhely őrzésére hivatott erőd, de meghódította Palota várát is.

1 Ezután a Duna—Sárvíz közötti területek a török csapatok szabad gyülekezőhelyeivé váltak, s ezeket a seregeket jobbára a fehérvári bég fogta össze. Megteremtődött a lehetőség a Közép-Dunántúl erősségei elleni harcra. A török sikerek azonban a Balaton vidékén nem voltak olyan eredményesek, s nem tűntek oly könnyűnek, mint amelyet a keletdunántúli részek okkupálása idején tapasztaltunk. A török ezért a számára jól bevált taktikát alkalmazta a Balaton-vidékre indított nagyszabású támadásai előtt. Ez a falvak, mezővárosok elpusztítása, a lakosság elűzése, a termelő tevékenységnek összefüggő területeken való megbénítása volt. A török a vártartományok feldúlásával a várak védelmi erejét akarta csökkenteni; azaz, hogy a katonaság, s más várbeliek ellátását a közvetlen környék ne fedezhesse. A török Kelet-Dunántúlon 1526-ban, 1529-ben 1541-ben, sőt 1543-ban is nagymérvű pusztítást végzett. A terület végleges megszállása előtt dicaösszeírást készítettek Fejér megyében. Cseh Gergely szolgabíró járásában ekkor már csak 20 helységet írtak össze, és az adórovó megjegyezte, hogy a falvakban csekélyszámú — és anyagiakban erősen leromlott állapotban lévő — lakosság élt.

2 A török hatalom stabilizálódása után azonban Kelet-Dunántúlon a falvak újra népesedni kezdtek. A töröknek is érdeke volt, hogy a megszállt