Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)

Közlemények - Kilián István: Iskolai színjátszás Székesfehérvárott a 18. században

darabot. 1728-ban, 1730-ban, 1757-ben bemutatott színműveket a közönség tapssal jutalmazta. 1733-ban és 1746-ban két történeti dráma előadásánál a közönség egy része hangos felkiáltásokkal (inter acclamationes), közbekiabálásokkal nyilvánította tetszését. 1735-ben az ifjúság históriai tentamene megtekintése után még könnyeiket sem tudták visszatartani. A közönség a többi évben is tanújelét adta érzelmeinek, ezért tehát a drámában szereplő diákoknak, a rendező tanárnak sikerélményben nem lehett hiánya. Az előadás napján őket ünnepelték. Nemcsak sokan jelentek meg az előadásokon (1761, 1763, 1766, 1769), hanem a város és a megye előkelősége is részt vett. 1731-ben a perillustris Nagy János, 1737-ben Fejér megye főispánja, Eszterházy Ferenc, 1753-ban a megye nótáriusa Gyurkovics Ferenc is részt vettek az előadáson, s a legkiválóbbakat jutalomban is részesítették. 1747-ben a senatus, 1771-ben a városi magisztrátus jutalmazza a legjobb diákot. 1703-ban a megyegyűlés résztvevőit örvendeztetik meg a Chremes című komédiával.

53 Újszerű jelenség, hogy a jutalmazottak nevét ki is nyomtatták. A század ötvenes éveiből előkerült adatok (1751, 1752, 1754, 1755, 1758) egyértelműek atekintetben, hogy a jutalmazottak nevének nyomdai úton való publikálása nem azonos a schema-val, a nyomtatott programmal, amelynek általános elterjedtségét Nagy Sándor már a múlt században bizonyította.

54 Nem lehetetlen azonban, hogy erre a színlapra, mint egy kézdivásárhelyi színlap is bizonyítja, a szereplők nevének felsorolása, a drámai cselekmény rövid összefoglalása mellett, mást is, így a jutalmazott tanulók névsorát is rányomtatták." Ettől függetlenül a legjobb tanulók nevének kinyomtatása a tanulók önbizalmát méltán fokozhatta. 1772-ben néhány tanulónak a munkáját teszik közzé: „Edita sint a Scholis singulis Literaria specimina." A lelkes diákok botladozó írásai, akadozó drámai előadásai a kisváros lakosságának, a szülőknek, a város notabilitásának, a kézműveseknek drámai és irodalmi élményt jelentettek, s ezért egy-egy a jutalmazottakról kiadott névsor vagy irodalmi dolgozat célt sohasem tévesztett: az ifjúságot mérhetetlenül lelkesíthette. A jezsuita Ratio Studiorum előírta, hogy egy-egy tanévben legfeljebb 1—2 színjátékot mutathat be az iskola. Az iskolák többsége ezt a rendelkezést meglehetősen liberálisan értelmezte, s így igen sokszor több előadást, drámai kísérletet mutattak be, mint amennyit megszabott vagy engedélyezett a Ratio Studiorum, amely azonban meglehetősen kötetlenül határozta meg az évenként előadható játékok számát: csak ritkán szabad a diákoknak drámát játszaniok. A Forma et ratio gubernandi academias. et studia generalia SJ in provincia Austriae már pontosan meghatározta az előadások évenkénti számát is: a rhetorok évenként szerepelhettek declamatioval. A kisebb osztályok évenként legfeljebb egy darabot adhattak elő. A szabályokat általában seholsem értelmezték mereven. Már Juharos is felfigyel arra, hogy néhány magyar városban, így Nagyszombatban is, a rend magyarországi középpontjában az engedélyezett előadásszám kétszeresét tartották.

56 Fehérvárott körülbelül ugyanez volt a helyzet. A gyakorlati pedagógia itt is túlzottnak tartotta ezeket a számbeli korlátozásokat, s úgy tűnik minden lehetőséget megadtak a tanulóknak ahhoz, hogy a nyilvánosság előtt fellépjenek. Itt Fehérvárt közönség előtt mutatták be história-geog-