Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)

Közlemények - Péterffy Ida: Kováts Sámuel prédikátor és literátor 1770 – 1830.

havának 17-dik napjánn 1803" gyengéd levélben vigasztalja: „meghalt hát szerelmes fiacskád? meg halt Samukád, egygyétlen egygy, minden gyönyörűséged? Meg engedek fájdalmadnak. Egygy édes Atyában az illy esetből származni szokott meg illetődés, igen éles, kivált eleintén." „Az én példámat hozod fel. Igaz hogy kedves Gvadányim halála nyiltt sebet ejtett vala szívemenn; mivel azon kívül hogy igen szíves Barátom volt, a Haza Nyelvnek oszlopa volt, 's még továbbá élvén nagyobb erőssége lett volna — 's ím' még is helyet adtam én a a' te kérésednek; megfojtottam fájdalmamat; megént kezembe vettem a' Lantot. Kövesd példámnak ezen Rajzát is. Kötelez téged erre a' haza, kér a' te Szabód."

28 Kováts köszöni az együttérző sorokat: „Balzsamot öntöttéi sebesült szívembe Barátom!" Megfogadja majd a jó tanácsot, de még nem felejtheti kedves gyermekét: Két esztendőn túl tsak nyoltzvan, s hat napot éle: (Ah lelkem Samukám, hogy nem ölelhet Atyád) Még is már folyvást mindent magyaránn, ki beszéllett, 'S mint a 'Fürj frissen futkosa lábaival. Kedveltetni magát, hihetetlen, mennyire tudta, Melly ért mindennek rajta meg álla szeme.

29 A „Koporsókőn" jelzett időpontból leszámítva a versben írott két évet és nyolc napot: a gyermek 1800 októberében születhetett. Az apa tehát még káplán korában megnősült. Kováts dicséretes tudásvágyából eredő könyvvásárlásai, saját műveinek bár közhasznú, de inkább költséges, mint jövedelmező megjelentetése az évek múlásával mind nagyobb gondot okozott a házi költségvetésben. A csákvári gyülekezetben ugyan „a lelkész fixum fizetése javíttatik", mégis kevés a későbbi nagy családnak. Bár volt természetbeni juttatás — szántóföld, szőlő stb. —, de a jó vagy rossz termés így létkérdéssé vált. „A szörnyű jégeső itt mindent agyon vere" — panaszolja 1816. augusztus 7-én Horváth Ádámnak. „Kilenczed magammal vinnem ezt az Esztendőt által Ki nem látja melly bajos lessz? Majd ez év decemberében: Itthon a' krumplit nyomorult levessel, Jég utánn préselt savanyú veressel, Kell ma Ádámom! Napodat megülnöm, Vagy keserülnöm.

30 Az 1816. esztendőben nemcsak a bortermésre, a kenyérgabonára is sok volt a panasz. „Sokann ételszűkiben éhei halókká lesznek" — írja Horváth válaszlevelében. Az 1817. jó bortermő év sem hoz gondtalanságot: „Most volna mit adnom; de senki sem keres." (1817. dec. 18-án) „Ha tsak 10 Scheinonn is adhatnám", „Hasznot látnék." A' pénznek naponként nagyobb szorulása, Boldogodásomnak méjjebb vermet ása, Felkértt adósságim bajba keveritnek: Edgyenes testemenn jó nagyot görbítnek.

31